Trócsányi László arra a kérdésre, hogy egyes bírók szerint nem állt rendelkezésre elegendő idő szakértők kirendelésére, illetve hogy az állam nem léphetett volna fel peres félként, úgy felelt: nincs kizárva a szakértő kirendelésének lehetősége, ám szerinte probléma van akkor, ha a kamatemelés, az egyoldalú szerződésmódosítás kérdése nem egyértelmű és ahhoz szakértő szükséges. Trócsányi László úgy ítélte meg, hogy az eljárásokra elegendő idő állt rendelkezésre és közölte azt is: az állam a törvényhozó döntése alapján szerepel a perben, erre lehetőség van akkor, ha a társadalom számára súlyos helyzetekre keres megoldást a jogalkotó.
Ezt Rogán Antal azzal egészítette ki: a kormány kötelessége, hogy segítse a magyar családokat a tisztességtelenül elvett pénzek visszaszerzésében. Szerinte ha 1,3 millió ember kezdene pereskedni a pénzintézetekkel, sosem történne meg a bankok elszámoltatása.
Trócsányi László egy újságíró kérdésére megerősítette, hogy betörtek a lakásába, de közölte, semmi olyat nem vittek el otthonából, ami összefüggne miniszteri tevékenységével.
A bankszövetség „pökhendi és agresszív” megnyilvánulásai ellenére a kormánytöbbség végigviszi a bankok elszámoltatását – mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy korábbi budapesti sajtótájékoztatóján.
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint a kormány által javasolt új törvénytervezetben (a fair bankokról) a lakossági forinthiteleknek 3 vagy 5 évre rögzített szinten, vagy a Buborhoz képest rögzített kamatfelárral kellene kamatozniuk.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!