Goodfriendet várja a nemzetbiztonsági bizottság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Németh Szilárd szerint annak kellene nyilatkoznia, aki konkrét információkkal rendelkezik az ügyben, s ez az amerikai ügyvivő.

MNO
2014. 11. 05. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Zsolt azt mondta: új információt nem tudtak meg az ügyben. Mint fogalmazott: „továbbra is a sötétben tapogatózás, az elhallgatás zajlik”. Hozzátette, bár a testület kormánypárti többsége megszavazta, hogy meghívják az amerikai ügyvivőt, nem ért azzal egyet, hogy egy bizottsági határozattal döntsenek erről. A testület elnöke azt mondta: tájékoztatja az amerikai ügyvivőt a meghívásról, s ha élni kíván a lehetőséggel, megjelenik.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán újságírókkal közölte: azt kérik Vida Ildikótól, hogy nevezze meg, a kormányban kinek jelezte, hogy azok között van, akik ellen beutazási tilalmat rendelt el az Egyesült Államok. L. Simon László azt mondta, örül neki, hogy Vida Ildikó maga elismerte az érintettségét, azt viszont, hogy hivatalosan miről tájékoztatta a kormányt vagy miről nem, nem tudja megmondani. Őt mint a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárát Vida Ildikó nem tájékoztatta – közölte.

Az újságírók feltették a kérdést Varga Mihálynak, utasította-e Vida Ildikót, hogy menjen be az amerikai nagykövetségre és tájékozódjon az esetleges, ellene szóló bizonyítékokról. Ez Vida Ildikó ügye – mondta a miniszter, közölve: azt tanácsolta neki, hogy ebben az ügyben nem szabad a nyilvánosságot kerülnie. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: ha Vida Ildikó úgy gondolja, hogy az amerikai nagykövetségen hozzájuthat konkrét információkhoz, akkor határozottan fogja kérni, menjen be, és nézze meg azokat. Varga Mihály hangsúlyozta: csodálkozik, hogy az amerikai hatóság nem osztotta meg információit. Közölte: megkönnyítené a munkájukat, ha az amerikaiak megtennék ezt. Most lebeg egy vád, amelynek senki nem tudja, mi a pontos tartalma – mondta a politikus.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményében arról írt, hogy Varga Mihály a Magyar Nemzet interjújának mai megjelenése előtt tájékoztatást kapott Vida Ildikótól, a NAV elnökétől az amerikai hatóságok – személyét érintő – intézkedéseiről. (A tárca hozzáteszi azonban, hogy mivel továbbra sem tudni, hogy az amerikai döntéshozók milyen konkrét ügy miatt korlátozták Vida Ildikó beutazását az USA-ba, ezért a NGM várja azokat az amerikai információkat, amik alapján az adott ügyben is vizsgálatot tud indítani a minisztérium.) Közleményében az NGM kitér arra is, hogy a minisztérium utasítására a NAV tovább folytatja azt a már korábban megkezdett vizsgálatot, amelyet a Bunge Zrt. bejelentése alapján az adóhivatal az áfavisszaélések ügyében indított. „Mindent megteszünk az ügy alapos kivizsgálása érdekében” – áll a közleményben.

Kurucz Éva mai tájékoztatóján megerősítette az NGM közleményében szereplő állításokat, miszerint Vida Ildikó közvetlenül a szerdai Magyar Nemzet-interjú előtt tájékoztatta a nemzetgazdasági minisztert. Hozzátette, emellett Polt Péter legfőbb ügyész szintén azzal fordult az amerikai partnerhez, hogy adják át a bizonyítékokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.