Politikusok nincsenek az amerikai listán

André Goodfriend megerősítette Rogán Antalnak, hogy politikai szereplőket, kormánytagokat nem érint az amerikai tilalom.

MNO
2014. 10. 27. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Polt Péter írásbeli válaszában kifejtette, hogy büntetőügyben nyomozás elrendelésének alapjául az szolgálhat, ha a hatóságok feljelentés vagy más hivatalos úton olyan konkrét magatartásról szereznek tudomást, amely valamely bűncselekmény gyanúját kelti. Az ügyészi szervekhez feljelentés nem érkezett, és sem az amerikai féltől, sem más forrásból nem kaptak olyan információt, amely a hatályos büntető jogszabályok alapján az eljárás megindításához, vagy feljelentéskiegészítés elrendeléséhez vezethetett volna – olvasható az ügyészségi tájékoztatásban.

Mint írták: a sajtóban megjelent hírek alapján az ügyészség az elmúlt időszakban széles körű iratvizsgálatot folytatott, amelynek eredményeként azt állapította meg, hogy nincs olyan folyamatban lévő vagy befejezett büntetőügy, amellyel konkrétan azonosítani lehetne olyan eseteket, amelyekre a kitiltások vonatkozhatnak. Az ügyészségen tehát nincs olyan konkrét bűnügy, tényállás, rendelkezésre álló, illetve megjelölhető bizonyíték, amely a jogsegélykérelmet lehetővé tenné. Ezen adatok hiányában új nyomozás sem rendelhető el – hangsúlyozták. Kitértek arra is, hogy Magyarország ügyészsége és a legfőbb ügyész következetesen és minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel fellép valamennyi bűncselekmény, így a társadalomra különös veszélyt jelentő korrupciós cselekményekkel szemben.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén azt mondta: a beutazási tilalom ügye rányomta a bélyegét a magyar–amerikai kapcsolatokra, ettől elvonatkoztatva azonban azok kitűnőek, hiszen két baráti nép szoros, szövetségesi együttműködéséről van szó. Az államtitkár felidézte: október 6-án André Goodfriend megkereste a tárcát, és arról tájékoztatta, hogy az amerikai kormányzat úgy döntött, tíznél kevesebb magyar állampolgárt nem engednek be az Egyesült Államokba, mert korrupciós gyanú merült fel velük kapcsolatban. A nevüket, beosztásukat azonban nem árulta el.

Mivel egy hétig nem jutottak érdemi információhoz, október 13-án Szijjártó Péter miniszter bekérette az ügyvivőt, és személyesen kért tőle tájékoztatást, de az amerikai diplomata csak megerősítette azt, amit korábban elmondott – emlékeztetett az ülésen Magyar Levente. Elmondta, ahhoz, hogy felléphessenek az ügyben, október 17-én átadtak egy szóbeli jegyzéket André Goodfriendnek, hogy ha megalapozottak az információik, azokat adják át, de az ügyvivő azt mondta, hogy ez továbbra sem áll szándékukban. Érdemi előrelépés tehát nem történt az ügyben – tette hozzá Magyar Levente.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: ha az amerikai hatóságok rendelkeznek az általuk feltételezett gyanúsítottak nevével és bizonyítékokkal, bűnügyi jogsegély keretében adhatják át azokat a magyar hatóságoknak. Az igazságügyi miniszter azonban csak akkor fordul ilyen jogsegélykérelemmel az Egyesült Államokhoz, ha a bíróság keresi meg a tárcát, a nyomozási szakaszban pedig a legfőbb ügyész élhet ezzel a lehetőséggel – magyarázta. Hozzátette: tudomása szerint ez még nem történt meg az ügyben.

Az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója szerint azonban az amerikai titkosszolgálatnak jeleznie kellett volna a magyar hatóságok felé, hogy magyar állampolgárok lehetnek érintettek korrupciós bűncselekményben. Földi László a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: a szakmai protokoll szerint ebben az esetben közös vizsgálatot kellett volna kezdeményeznie az amerikai félnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.