Kiemelte, hogy Magyarország egy ezeréves keresztény kultúrával rendelkező ország, és felhívta a figyelmet: „nem akarjuk, hogy egy világméretű népmozgás megváltoztassa hazánkat. „Rendben, békében, biztonságban akarunk élni, nem akarunk káoszt” – tette hozzá.
Szavai szerint ezekben az időkben felértékelődik a rendőrök szerepe, és a próbaidős rendőrökhöz a következő szavakat intézte: „Önök kultúránk, életformánk és szuverenitásunk védelmezői”.
A miniszerelnök hangsúlyozta: jogunk van ahhoz, hogy meghatározzuk, ki jöhet be az országunkba, aki pedig átlép a határon, tartsa be törvényeinket.
Néhány hónap alatt akkora embertömeg érkezett hazánkba a szerb határon keresztül, mint Szeged egész lakossága – tette hozzá.
A holnaptól életbe lépő szabályok megerősítik Magyarország határainak védelmét, az illegális határátlépés ezentúl nem szabálysértés, hanem bűncselekmény lesz, mely börtönnel és kitiltással sújtható – hívta fel a figyelmet. A próbaidős rendőröknek azt mondta: készüljenek arra, hogy becsapott emberekkel, indulattal és agresszióval találkoznak majd.
„Erőt, egészséget és sok sikert kívánok” – zárta le beszédét Orbán Viktor.