Simonné Gercsényi Gabriella magánszemély kérdése, amelyet most az NVB hitelesített, úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?”.
A Kúria keddi döntésével – amelyben a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kérdések ügyében elutasította a jogorvoslati kérelmeket – megszűnt az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó kérdés eddigi „védettsége”, és be lehetett újat nyújtani. Az NVB az elsőként benyújtott kérdést bírálta el, ez pedig a már említett Simonnéé volt.
A hölgy ezzel megelőzte az ügyben népszavazási kérdést magánszemélyként kezdeményező Harangozó Tamás Attilát, az MSZP frakcióvezető-helyettesét, akit másodikként regisztrálták az NVI-ben.
Az ő kérdése úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”
Az NVB pénteki ülésén - még a hitelesítés előtt - Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője indítványozta, hogy a bizottság tekintse meg az épület bejáratánál elhelyezett biztonsági kamera felvételét, mert – mint mondta – az NVI-t az a vád érte, hogy a szocialista képviselő megbízottjait „kiküldték”, és előnyt biztosítottak Simonné Gercsényi Gabriellának.
Az ipari kamera felvételét kommentálva Pálffy Ilona jelezte: a Kúria döntésének nyilvánosságra kerülésekor Harangozó Tamás két megbízottja, valamint Simonné és kísérője volt az előtérben. A szocialista megbízottak éppen telefonáltak, amikor Simonné segítője az időbélyegzővel érkeztette beadványát, majd már tartott Simonné beléptetése, amikor a szocialisták is lebélyegezték – mintegy fél perccel később – Harangozó beadványát, így, mivel a két kérdés azonos tárgyú volt, az elkésett Harangozóék hoppon maradtak.
Patyi András, az NVB elnöke a kérdés hitelesítéséről szóló vitában azt mondta, bár a benyújtott népszavazási kérdés „az egyértelműség határán mozog”, inkább egyértelműnek tartja, mint nem, ezért a hitelesítést javasolja. Litresits András, az MSZP delegálja viszont amellett érvelt, hogy a kérdést nem lehet hitelesíteni, mert nem felel meg a jogalkotói és választópolgári egyértelműség követelményének. Azzal érvelt, hogy ha a népszavazáson végül a nemek kerülnek többségbe, akkor az azt jelentené, hogy minden kiskereskedelmi üzletnek nyitva kell lennie vasárnap, ami nonszensz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel Simonné október 20-án nem nyújtott be üres, hitelesítendő aláírásgyűjtő ívet, akkor azt hiánypótlás keretében nem teheti meg.