Az érpataki polgármesternek dolgozik Tomcat – ingyen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Cigányozásért ítélték közérdekű munkára, a szélsőjobboldali faluvezető mellett tölti le a büntetést.

Lándori Tamás
2017. 01. 30. 19:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„soha többet nem tesz semmit ezért az országért”.

Időközben szabadlábra került, az ügy viszont lassan halad. – Január 12-én úgy tartotta meg a bíróság az első tárgyalást, hogy arra elfelejtettek időben idézni engem, a vádlottat – újságolta Tomcat, hozzátéve, hogy a következő idézése is szabálytalanra sikerült. Ráadásul a Tolvajkergetők szerint a rendőrség és az ügyészség együtt tüntet el bizonyítékokat. – Írtak egy jelentést annak idején, hogy a tőlünk lefoglalt telefonokon és kamerákon nem volt semmilyen bizonyítékként használható kép vagy videó. Ehhez képest most visszakaptuk a telefonokat, és ezeken ott voltak a felvételek, amelyek homlokegyenest cáfolják a vádat.

Egy 2009-es blogbejegyzése levét épp most issza Polgár. Az írás annak apropóján született, hogy azon a nyáron cigány fiatalok megvertek és megaláztak egy lányt, akin Nagy-Magyarország-póló volt, a bántalmazást pedig videóra is vették. – Nagy közfelháborodás volt, én is merészeltem közfelháborodni és leírni azt, amit a legtöbben gondoltak – mondta Tomcat, aki elismerte, „elég Bayer Zsolt-os” lett az írás. Ennek szerinte azért van jelentősége, mert három évig egészen lassan csordogált az eljárás, mígnem megjelent a sokakat felháborító, Ki ne legyen? című Bayer-cikk, melyben a szerző leírta, „a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre”.

– Ezután hirtelen komolyabban elkezdett foglalkozni az én írásommal a bíróság, heteken belül idézés és ítélet is volt – tárta szét karjait mosolyogva Polgár Tamás, felidézve, Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményben magyarázta, miért lehetett őt elítélni, míg Bayer ellen a vádemelésnek sincs helye.

Mint mondja, a számos jogvédő szervezet szerint a romák kiirtására uszító írásának lényege valójában az volt, hogy „az országban lófráló cigány galeriket meg kell állítani, és addig kell verni őket, amíg ezt a fajta »kultúrát« elfelejtik”, avagy elhagyják az országot – ellenkező esetben továbbra is ők fogják terrorizálni a környezetüket. Ez a magyarázat is kemény vélemény, de míg Bayer hasonlók megfogalmazása ellenére is lovagkeresztet kapott, Tomcat első fokon 1 év 6 hónapot felfüggesztve. Igaz, büntetett előéletére is tekintettel, mivel korábban lehülyézett egy rendőrt, így becsületsértésért már megrovásban részesült. A másodfok visszavette a szabadságvesztést 300 óra közérdekű munkára, ami ennél a büntetési nemnél a plafon. – Nem emlékszem, hogy bármelyik általunk elkapott tolvaj ennyit kapott volna – vetette össze az elítélt.

Büntetés gyanánt Polgár Tamás eleinte időseknek tartott internetklubot, de később egy barátja javaslatára elment Érpatakra, megkérdezte a polgármestert, van-e szüksége egy informatikusra ingyen. Volt, így átjelentkezett oda, azóta a közérdekű munka letöltéseként a helyi infrastruktúra építésében vesz részt, továbbá egy mobilos alkalmazást fejleszt, amivel az önkormányzat és a lakosok tehetnek közzé apróhirdetéseket.

Sikerült elérni azt, hogy cigányozás miatt a fasisztaként beállított Orosz Mihály Zoltán polgármesternek, a „faluführernek” dolgozom

– nevetett Tomcat – így most Érpatak épült-szépült a jóvoltomból.

– Érpatak egy jelenség, egy szociotrip. Móricz Zsigmond is gyűjtött ott anyagot az írásaihoz, ennek megfelelően mindenki bolond. Érpatak bolond falu, de a polgármester nem bolond, ő csak őrült. Oroszban egy nagyon bátor, tisztességes és felkészült embert ismertem meg – mondta Tomcat, hozzátéve, Orosz a helyi uzsorásoknak is nekiment, ami miatt egy banda úgy megverte a saját háza udvarán, hogy majdnem megvakult. Ők egyébként már börtönben vannak.

Polgár kiemelte, az „érapataki modell” keretében a polgármester olyan egyszerű lépéseket tett, mint például felszerelte a mezőőrséget kamerákkal, és rövidesen vissza is szorult egyebek közt a fatolvajlás. – A modell egyik gerince egyébként, hogy létrehoztak egy közhasznú egyesületet, ez vásárolt csomó értéktelen helyi telket, amin mondjuk összedőlt a ház. Ezeken közmunkások által művelt konyhakerteket hoztak létre, és egyben nagyon olcsón szállást is biztosítanak a közmunkásoknak. Ennek köszönhető az a hatalmas eredmény, hogy miközben a falu elsöprő többsége nyugdíjas, a fiatalok elmentek, Érpatak mégis él – mondja Polgár.

Mikor közbevetjük, hogy Orosz Mihály Zoltán munkáját a falun belül és az országos politikában is sokan bírálják, és szélsőjobboldalon is vannak konfliktusai, Tomcat bólogat. – Igen, ő már nyíltan fontolgatja azt, hogy otthagyja a Jobbikot, mert amit a párt hatalomvadászat gyanánt művel, az számára vállalhatatlan. Ide tartozik a Toroczkai-féle ásotthalmi rendelet is a mecsetépítés megtiltásáról. Helyi szinten a környékbeli újgazdag önkormányzati képviselők fúrják, támadják őt, akik polgármesterek akarnak lenni. Van egy nő a képviselő-testületben, aki például azt gondolja, jogosult törvényeket hozni, és szokott is közzétenni saját törvényeket – sorolja a blogger.

Nemrég időközi választást írtak ki Érpatakon, ennek az volt az oka, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát. – Végül azért nem került rá sor, mert az okosok rájöttek, ha választás lesz, lehet, hogy őket nem választják meg újra, ezért elszaladtak a Kúriára, és megtámadták az általuk megszavazott feloszlató határozatot. De amíg úgy volt, hogy lesz választás, szórólapozással próbálták lejáratni Oroszt, aki minden esetben szórólappal válaszolt. Volt, hogy napjában több ilyen szórólapváltás is volt. Egyszer még vitára is kihívták, de a kihívó végül nem ment el – mosolygott a blogger.

– Van az egész falunak egy feudális, XIX. századi hangulata, amit a liberális városi nem ért. A közmunkás úgy beszél az önkormányzati hivatalnokokkal, mint jobbágy a földesúrral, de nem azért, mert meg vannak félemlítve, hanem azért, mert megragadtak a múltban, és így fejezik ki a tiszteletüket – foglalta össze „alkalmi állandó lakóhelye” atmoszféráját Polgár Tamás.

 

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.