Két egymással nagyon éles vitában, konfliktusban lévő politikai elgondolás, értékválasztásában gyökeresen különböző elképzelés feszül egymásnak – utalt a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes politikai erőkre. Azonban e mögött megítélése szerint sokkal mélyebb és súlyosabb véleménykülönbség húzódik meg – tette hozzá.
Ma az Európai Unió mainstream politikusai egy globalista, utópikus elképzelést követnek. Azon dolgoznak, hogyan tudna létrejönni egy újabb európai birodalom, az Európai Egyesült Államok, szemben mások elképzeléseivel, amely az ötszáz millió európai polgár érdekeit képviseli. Európa, az európai együttműködés csak úgy tud erős, hatékony és eredményes lenni, ha önmagában is erős nemzetállamok, szabad akaratukból lépnek egymással szövetségre és a legtöbb területen az együttműködés leghatékonyabb és legeredményesebb formáit meg tudják találni – fejtette ki.
Gyalázatos azt a következtetést levonni a vallásháborúkból, hogy a konfliktusok akkor előzhetőek meg a jövőben, ha kivonjuk az emberek hétköznapjaiból a hitet és a vallást. Ugyancsak hazugság, hogy a nemzeti meggyőződések konfliktusából fakadtak a háborúk – tette hozzá. A háborúkat a birodalmi törekvések okozták – szögezte le.
A tragikus, emberkísérletnek is nevezhető utópia és az európai nemzetállamok megerősödésben illetve a gyümölcsöző együttműködésében gondolkodó elképzelések közötti vitában még soha nem voltak olyan jók a szuverenista értékválasztás esélyei, mint most – válaszolt G. Fodor Gábor kérdésére.
A Timmermans-féle, magukat nagyon európainak gondoló politikusok a birodalmi törekvéseik dédelgetésével fokozatosan, tudatosan kiűzték az európai együttműködésből Európa kulturális és politikai örökségének értekéit. Persze, hogy gyenge, persze, hogy homokra épül ez az együttműködés – jegyezte meg. Rámutatott: Európa az elmúlt évszázadokban ezeknek az értékeknek köszönhetően tudott politikai, gazdasági és katonai sikereket elérni.
A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!