Közel félmilliárd forintos költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult megismételt eljárásban hét év börtönre ítélte a korábban nemzetközi körözés alatt álló, más milliárdos áfacsalási ügyekben is érintett bissau-guineai “áldiplomatát”, F. Attilát elsőfokon a bíróság – erősítette meg a PestiSrácok.hu értesüléseit a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. A férfit hét évre a közügyektől is eltiltották. Az ügyben két éve már döntést hozott a törvényszék, a vállalkozó akkor öt évet kapott, ám az ítéletet a táblabíróság hatályon kívül helyezte, így kerülhetett sor az új eljárásra és a súlyosabb ítélet kiszabására. A bíróság arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a tanácsvezető a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte a férfi letartóztatását.
A döntés nem jogerős.
A VÁDLOTT AZZAL VÉDEKEZETT, HOGY KÉNYSZERÍTETTÉK
A 2007 és 2009 között zajló csalássorozat ügyében megszületett korábbi elsőfokú ítélet szerint F. az adócsalást úgy követte el, hogy egyik társával Szlovákiában alapított egy céget, amely a magyarországi illetékességű kft-től vásárolt cukor- és olajtermékeket áfamentesen. Azonban az áruk nem hagyták el Magyarország területét, hanem a vádlott irányítása alatt álló magyar cégek áfával növelten értékesítették azokat belföldön. A kft. áfamentes értékesítést tüntetett fel az adóbevallásában, és az áfát nem fizette be. A bíróság szerint a vádlott úgy is megvalósította az adócsalást, hogy magyar cégeknek jogosulatlanul áfa visszaigényléshez nyújtott segítséget.
A törvényszék tájékoztatása szerint F. Attila azzal védekezett, hogy a bűncselekményeket kényszer hatása alatt követte el, mivel fenyegették őt és családját, ám a bíróság ezt nem fogadta el, mivel bűnösségét a vádlott-társak beismerése, valamint a titkos információgyűjtés is igazolta.
BESZÉLT AZ MSZP KORRUPCIÓS PÉNZEIRŐL IS
Ez az ügy azért is pikáns, mert F. Attila még a nyomozati szakban arról beszélt kihallgatóinak, hogy a többszáz milliós áfacsalásra épülő biznisz a balliberális oldal, a Gyurcsány-kormány idején konkrétan az MSZP politikai védelmét élvezte, és a haszon harminc százalékát a szocialistáknak kellett leadniuk. F. Attila a 2010 előtti politikai kapcsolatokat akkor is említette, amikor elárulta, hogy bizonyos üzletekből egyszer nagyobb részesedést szeretett volna kérni:
„Gábor ezt megtagadta azzal, hogy neki és nekem, cégeinknek politikai védelem kell, a keletkező haszon harminc százalékát nekik juttatta el, a befektetett pénz az övé, így neki nagyobb részesedés jár, és nem tud nekem többet fizetni. A politikai védelemmel kapcsolatban megemlítette az MSZP-t”
– áll F. Attila 2010-es vallomásában, amelyben az is szerepel, hogy a pénz hogyan jut el a párthoz:
Azt, hogy a pénz hogyan jut el a címzettekhez két utat említett, az egyik, hogy közvetlenül ő viszi el, a másik, hogy alapítványon keresztül jut fel a harminc százaléknyi pénz. Annyit mondott még, hogy a pénzt péntek délutánonként kell eljuttatni. „Idén nyáron egy alkalommal kétmillió forintot kért tőlem, a fent megnevezett politikus részére.”