– A Fővárosi Közgyűlés egyértelműen a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése mellé állt – jelentette ki Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere azt követően, hogy a közgyűlés hosszú vita után végül egyhangúlag megszavazta, hogy milyen feltételekhez kössék a világverseny megrendezését.
Az elfogadott előterjesztés alapján nem csökkenhet a zöldfelület nagysága, a közösségi célokat is szolgáló beruházásoknak hosszú távon is fenntarthatónak kell lenniük, a finanszírozásnak pedig átláthatónak.
A főváros kitételei között szerepel, hogy a következő öt évben ötvenmilliárd forint támogatás jusson a kerületi önkormányzatoknak az egészségügyi ellátás fejlesztésére az Egészséges Budapest program keretében, és a kormány tartsa fenn korábbi elkötelezettségét a közlekedési célú beruházásokban.

Fotó: Havran Zoltán
Ugyanúgy feltételként szabták, hogy vegyék be a tervek közé a budapesti Nagyerdő első ütemét, ami egy százhektáros közpark létrehozását jelentené Észak-Csepelen. Karácsony a parkot Budapest új tüdejének nevezte, csak azt nem vette figyelembe, hogy az uralkodó északnyugati szélirány miatt az új városi erdő maximum Csepelen fejthet ki érezhető hatást.
Karácsony később a Klubrádiónak úgy fogalmazott, hogy a további tárgyalásokon a tegnap megszavazott feltételekhez képest lehet még némi eltérés. A kormány és a főváros a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának decemberi ülésén folytatja az egyeztetést a budapesti fejlesztésekről.
Karácsonyék döntésével szemben a Momentum különvéleményt fogalmazott meg, a párt kilátásba helyezte: ha a kormány december 31-ig nem fogadja el a főváros feltételeit, akkor élesítik a vb-rendezéssel kapcsolatos népszavazási kezdeményezésüket.
Annak, hogy mégis egyöntetű támogatást kapott a vb-rendezés, az is az oka, hogy a Főpolgármesteri Hivatal által tegnap közzétett közvélemény-kutatás szerint a budapestiek többsége, 53 százaléka támogatja a vb-rendezést, az ellenzéki szavazók pedig megosztottak a főváros és a kormány közötti egyezség miatt. Az ezerfős fővárosi felmérést a Závecz Research végezte november 22. és 26. között.