
Jézus tehát – hangsúlyozta – nem uralkodói pompába, bíborba és bársonyba született, ahogy egy királynak illik, és ahogy mindenki várta, de rajta keresztül az Atya hallgatja meg az engesztelődni akarókat, a békességre vágyókat. Akit ő feloldoz, és meghív az örök életre, nem csalódik, a szorongás pedig reménnyé válik, hiszen a szabadulás lehetőségét nyújtja a gyötrő kétségek elől. Isten választ ad a legnagyobb és legősibb kérdésre is, arra, hogy a bűn és a halál legyőzhető, Krisztussal pedig kezességet is adott mindehhez. Bárcsak szégyenné válna a háború, a harag, a kisemmizés és lenne minden öröm forrása a megbékélés az Isten és az emberek között – tette hozzá a püspök. Bogárdi Szabó István abban látja a karácsony jelentőségét, hogy Isten ilyenkor megfordíthat mindent a lelkekben, a háború békévé szelídülhet, és akire Krisztus rátalál, annak szívébe mindent felülmúló öröm költözik. Karácsony ezért a megfordítás reményt adó ünnepe – hangoztatta.
– Ne higgyük el, hogy Jézust ki lehet szorítani a világból, hogy bármi hatalmasabb, mint ő – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a budavári evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten. A püspök prédikációjában arról beszélt: a betlehemi jászolban fekvő Jézus látszólag kicsi, és a mai világban is sokszor parányinak és jelentéktelennek tartják, valójában azonban Jézus mindennél nagyobb, ő a világ ura. „Ne higgyük el, hogy Jézusnál bármi erősebb vagy hatalmasabb, és ne higgyük el, hogy büntetlenül vissza lehet élni a földi hatalommal.” Mert a történelem végén majd visszatér Jézus az apokalipszis fehér lovasaként, mint a királyok királya és az uraknak ura.

– Ennek a Jézusnak a védettségében legyen áldott ünnepünk, ahol magunk is észrevesszük a kicsiket, a rászorulókat, az esendőket, és lehajolunk hozzájuk – fogalmazott Fabiny Tamás. Kitért arra: a Banksy álnéven ismert brit művész idén karácsony előtt szokatlan Szent Család-ábrázolást állított ki Betlehemben. A képen Mária, József és a kisded egy lövedékkel átlyukasztott betonfal előtt látható. A golyó ütötte lyuk csillagot formáz, ha pedig figyelmesen nézi valaki, felsejlik a golyónyomban a kereszt is. Hozzátette: Betlehemben ma fallal kell védeni egymástól az embereket, mert az erőszak, a politika az emberek mindennapjaiba is beférkőzik. E fal árnyékában Jézus kicsinek látszik, valójában azonban minden ember alkotta falnál hatalmasabb.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!