Áldást adni a magyarságnak és a világnak
A református nemzetstratégiáról tanácskoznak az idei szárszói konferencián.
A református nemzetstratégiáról tanácskoznak az idei szárszói konferencián.
Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökének igehirdetése.
Visszafogottabb, szerényebb ünnep lesz, de emiatt kerülhetünk közelebb a karácsony titkához Bogárdi Szabó István szerint. Fabiny Tamás kijelentette: – Nem mondhatunk le az idei karácsonyról!
Balog Zoltán lelkipásztort, az Emmi korábbi miniszterét választotta püspökévé a Dunamelléki Református Egyházkerület.
A Magyarországi Református Egyház óvodaprogramja keretében 47 új óvoda épül és 19-et felújítanak.
A felekezeti vezetők azt hangsúlyozták, hogy most beteg a világ, de Krisztus örök életbe hív.
Ha egymástól el is választ most bennünket a baj, Krisztustól semmi sem választ el – mondta Bogárdi Szabó István.
Azzal az önhittséggel éltünk, hogy igazi veszély nem leselkedik ránk a világban – mondta Bogárdi Szabó István református püspök.
Bogárdi Szabó István református püspök igehirdetésében azt emelte ki, hogy Krisztus valódi örömöt hoz a mindennapi boldogságkényszer helyett.
Aki befogadja Krisztust, reményteli várakozásként élheti meg az ünnepi készülődést is – mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Budahegyvidéki Református Templomban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Idén összesen már hatan vesztek oda különböző tűzesetekben Magyarországon.
Az Egyesült Államokban kéthetes programsorozattal készülnek az új elnök hivatalba lépésére, amelynek befejező és egyben csúcspontja a január 20-i beiktatási ceremónia. Donald Trump beiktatását az a titkosszolgálat felügyeli, amely többször csődöt mondott a védelmében.
A kormány célja, hogy a fiatal családosoknak ne kelljen választaniuk a munka és a tanulás, valamint a családi élet között, hanem ezeket egyensúlyban tudják kezelni.
Az euróövezethez való csatlakozásnak semmilyen gazdasági előnye nincs – mondta lapunknak Philip Pilkington, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Holttestét mentőhelikopterrel hozták fel a mélyből.
A szerb–magyar határon 2024 első tíz napjában 39 határsértőt fogtak el; idén ez a szám 381-re nőtt. Ebből látszik, hogy a balkáni útvonal ismét előtérbe kerül.
Oleg Szoszkin, Leonyid Kucsma volt ukrán elnök kabinetvezetője szerint a jelenlegi ukrán államfő intézkedései miatt Ukrajna börtönállammá vált.
A kétségbeesett bosszúállás legújabb megnyilvánulása a miniszterelnök kabinetirodáját vezető miniszter szankciós listára helyezése.
László András fideszes EP-képviselő beszámolt róla a Facebook-oldalán, hogy személyesen Elon Musk osztotta meg az egyik bejegyzését a kétszázmillió követőjének.
Torremolinos polgármestere személyesen tervez feljelentést tenni a rendőrségen gyűlölet-bűncselekmény miatt.
A Köztársasági Elnöki Hivatal reagált az államfőt hamis színben feltüntető rosszindulatú, a tényeket figyelmen kívül hagyó cikkre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.