Az új típusú koronavírus-járvány megfékezése, illetve következményeinek mérséklése érdekében, Orbán Viktor miniszterelnök pénteken újabb védelmi intézkedéseket jelentett be. Ezek közt szerepel, hogy a kormány 10 akciócsoportot állított fel, amelyek közül a mobil járványkórház létrehozásáért felelős akciócsoport vezetésével Tóth Tamás bv. vezérőrnagyot, a büntetés-végrehajtási szervezet országos parancsnokát bízta meg. A grémium kidolgozta a mobil járványkórház megvalósításra vonatkozó javaslatát, amit a belügyminiszter jóváhagyott. Így március 16-án, hétfőn Kiskunhalason megkezdődik a 150 fő befogadására alkalmas, az egészségügyi és a járványügyi szakmai tevékenységet kiszolgáló és támogató ideiglenes intézmény megépítése, amelyre az esetleges fővárosi kapacitáscsökkenés miatt lehet szükség, és ami bevonható a gyógyító-megelőző vagy megfigyelési tevékenységbe.
Kiskunhalason épül fel a mobil járványkórház
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Hiába van rajta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján, Magyarországon nem korlátozzák a tartását.

Összeesett és meghalt egy vevő egy debreceni áruházban
Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.

450 milliárd forinttal költenek többet egészségvédelemre
Müller Cecília tisztifőorvos hangsúlyozta, az életmód változtatása és a rendszeres emlőönvizsgálat mellett nagyon fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel.

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Figyelmeztet az elemző: Példa nélküli összejátszás zajlik Magyar Péter pártja és az ukrán titkosszolgálat között

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

„Kívánom, hogy Böde Dani rúgjon egy gólt nekünk" - félti a Fradit a zöld-fehér legenda

Megtörte a csendet Erdő Péter: kiderült, hogy nyerte meg a pápaválasztást XIV. Leó

Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak

Magyarország kitaposta az utat – most bődületes összeggel követnék a példáját

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Pofon a magyar szurkolóknak: tiltólistára kerültek egyes himnuszok a vb-n

Trump és Zelenszkij telefonon tárgyalt, kemény üzenet érkezett Amerikából
Címoldalról ajánljuk