Karanténszálló lesz az egykori balatongyöröki kormányüdülőből, a már hat éve üresen álló Kastély hotelből – értesült a Magyar Nemzet.
Az Állami Vagyonkezelő többször is próbált már túladni a 15 ezer négyzetméteres, 48 szobás és 20 faházas épületegyüttesen – amit egyébként a helyi önkormányzat egy nemzetközi művésztelep céljára szeretett volna hasznosítani -, de miután a helyiek terve nem valósult meg most más funkciót kap az egykor szebb napokat látott ingatlan. Biró Róbert, Balatongyörök polgármestere lapunknak jelezte: csaknem száz ember dolgozik egy hete a hotel felújításán, és úgy tudja, hogy abban külföldről hazatért személyek és kórházi ellátásra nem szorulók kapnak majd helyet.
– Az önkormányzat örül a majd védettséget élvező, tó közeli szálloda rendbetételének, és a györökiek is megértően fogadják, hogy abból karanténszálló lesz.
– Ettől nem tartanak annyira, mint azoktól a nyaralóingatlan-tulajdonosoktól, akik az elmúlt napokban visszaköltöztek községünkbe, és nem tartják be a helyben lakókra vonatkozó önkormányzati előírásokat – jegyezte meg a polgármester. Biró Róberttől megtudtuk, keddre befejeződtek a Kastély hotelben folytatott karbantartási munkák, és azt az illetékesek a honvédség rendelkezésére bocsátották.