Megújultak a nagykunsági templomok öt Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen a Terület-és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán nyert 400 millió forint vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően – közölte a konzorciumvezető Kunmadaras polgármestere pénteken az MTI-vel.
Balogh Marianna (Új Esélyt Kunmadarasnak Egyesület) elmondta: a konzorcium tagjai még Berekfürdő, Kenderes és Túrkeve önkormányzata, valamint a Kisújszállási Református Egyházközség.
Hozzátette: a Nagykunsági templomok útján – Kulturális turisztikai desztináció elnevezésű projekt keretében megújult a települések egy-egy temploma, látogatóbarát fejlesztések történtek, pihenőhelyeket alakítottak ki.
A települések összekötésével létrejött egy új turisztikai attrakció, amelyhez a már korábban meglévő kulturális turisztikai szolgáltatások is kapcsolódnak – jegyezte meg.