Elfogadta az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága, hogy a jövő hét elején tárgyalhassa a parlament a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Az ellenzéki képviselők korábbi álláspontjukat ismételték meg, és elutasították a tervezetet.
Hende Csaba, a bizottság fideszes elnöke a vita megnyitásakor kiemelte, a törvény indoklásának azt a mondatát, hogy vészterhes időkben felelős döntéseket kell hozni.
Arató Gergely a Demokratikus Koalíció képviselője a bizottsági ülésen elmondta, abban reménykedett, hogy felébred a józanság a kormánypártokban, és kompromisszumos javaslatot tesznek, ami lehetővé teszi a törvényjavaslat konszenzusos elfogadását.
Amikor tízmillió ember csendben a földre köp
Példamese unokáinknak az ötvenkét riherongy emberről.
A kormánypárti képviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy az ellenzékiek felszólalásaiból kiderül, pártpolitikai érdeküket előbbre helyezve az időt húzzák. A fideszes Dunai Mónika szerint majdnem tízmillió magyar ember egészségét és életét 52 ellenzéki képviselő veszélyezteti.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szavazás előtt arra hívta föl a figyelmet, hogy csak annyit kértek, az ellenzék támogassa a gyorsított eljárást. Az államtitkár szerint a járványhelyzet vége objektív szakmai kérdés.
Amint vége a járványnak, a jogszabály tervezet szerint a rendeleti kormányzás lehetősége is megszűnik, így indokolatlanul hangsúlyozza az ellenzék, hogy határidőt kell szabni a törvényben, az ugyanis tartalmaz határidőt.
Völner Pál kijelentette: az ellenzék a kormánynak akart csapdát állítani, de a kabinet bölcsen inkább átmeneti intézkedésekkel áthidalja a következő pár napos időszakot, amíg az Országgyűlés megszavazhatja koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt.
A törvényalkotási bizottság a többségben lévő kormánypárti képviselők voksaival végül megszavazta, hogy a jövő héten a parlament elfogadhassa a jogszabályt.
Nemet mondott a törvénymódosításra az ellenzék
A kormány március 11-én 15 órától hirdetett a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet Magyarország egész területére. Az Alaptörvény szerint a kormány veszélyhelyzetről szóló rendelete tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a kormány az Országgyűlés jóváhagyásával a rendelet hatályát meghosszabbítja.
Ezt a jóváhagyást kormány nem kapta meg, a Házszabálytól való eltérést a képviselők négyötödének kellett volna elfogadnia. Nemmel szavazott a Jobbik-, az MSZP-, a DK-, az LMP-, a Párbeszéd-frakció jelenlévő képviselői, valamint hat független képviselő, tehát az ellenzék nemet mondott a veszélyhelyzet meghosszabbítására.