Heiko Maas német külügyminiszternek az EU talán eddigi legfontosabb elnökségét kellene előkészítenie, nem pedig

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Heiko Maas német külügyminiszternek az EU talán eddigi legfontosabb elnökségét kellene előkészítenie, nem pedig
egy látványpékséget, ahol a fő műsorszám Magyarország vegzálása
– írta közösségi oldalán még vasárnap éjjel Varga Judit igazságügyi miniszter, hozzátéve: „Különösen aggasztónak tartom, hogy bár az uniós költségvetés tárgyalása még érdemben el sem kezdődött, de a német külügyminiszter már jogilag megkérdőjelezhető szankciós mechanizmusokkal dobálózik. Európa válságkezelését nem ellenségkép kreálásával kellene kezdeni. Egy felelős elnökség
az egységet és nem a megosztottságot erősíti!”
A német szociáldemokrata politikus hétvégén a Der Spiegelnek adott interjút, amelyben kijelentette: az időkorlát hiánya miatt nem tartja arányosnak a koronavírus elleni védekezésről szóló magyar törvény intézkedéseit. – Meg kell vitatni, hogy az uniós források folyósításának feltétele a jogállamiság alapelveinek betartása legyen – közölte Heiko Maas kijelentve: tény, hogy egyes tagországokban aláássák a demokráciát és a jogállamiságot.
Az Európai Unió soros elnökségét július elsejétől fél éven át Németország tölti be. A „koronavírus-elnökséggel” kapcsolatban a Die Welt vasárnap közölte a külügyminiszter írását. Maas ebben úgy fogalmaz: újra kell gondolni a következő hét évre szóló uniós költségvetést, azt egy európai újjáélesztési programmá kell formálni, a közös forrásokat pedig a jövőt szolgáló beruházásokra kell összpontosítani. Természetesen ez alkalommal sem feledkezett meg aggodalmának hangot adni „a válság által kíméletlenül felszínre hozott kisiklások”, azaz a demokrácia és a jogállamiság korlátozása miatt, amelyet
bizonyos országok a koronavírus elleni küzdelemmel lepleznek, és amit korrigálni kell.
– Ne számítson arra, hogy korlátozás nélkül profitálhat az unió pénzügyi előnyeiből az, aki aláássa az EU közös értékekből álló talapzatát – hangsúlyozta a német külügyminiszter.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.