Sorjáznak a politikusok a nyugati egyetemek vezetőségeiben
Úgy látszik, Brüsszel az oktatásban is kettős mércével mér.
Úgy látszik, Brüsszel az oktatásban is kettős mércével mér.

A német külügyminiszter szerint a vállalatok segítenek Belaruszba szállítani az illegális bevándorlókat.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter figyelmeztette német kollégáját, nem bírnak el az afgán áradattal.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a föderalisták nagyon dolgoznak a többségi döntésért.

Magyarország jogszerűen alkalmazta a vétójogot uniós kérdésekben, de ez Berlinnek nem tetszik.

Az európai fősodor és a fűnyíróelv alapján készülő uniós külpolitika olyan, mint Prokrusztész ágya volt a görög mitológiában.

Heiko Maas szerint a külpolitikát túszul ejtő vétónak mennie kellene.

Szijjártó Péter: Hazánk különösen érzékeny kérdésként kezeli a nemzeti kisebbségek jogainak ügyét.

Német kormányzati politikusok örülnek a kongresszus döntésének, a lakosság kevésbé.

A miniszter Facebook-oldalán reagált Heiko Maas, a német külügyminiszter sértő kijelentésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

A Tisza Pártban profilozták a jelentkezőket, de hiába zárultak lesújtó eredménnyel az átvilágítások, azoknak nem volt hatása a jelöltállításra.

Ha a szabályok kiszámíthatók, a reakciók érthetők, a szeretet pedig nem feltételekhez kötött, a gyermek idegrendszere megnyugszik.

A kampány közepette omlott össze a bizalom köre.

Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

A nukleáris fűtőelemek importtilalmával már az áramellátás kerülne veszélybe.

Az Európa-bajnokságon kedd este a döntőbe jutás a tét női pólósainknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.