Sorjáznak a politikusok a nyugati egyetemek vezetőségeiben

Tetten érhető Brüsszel kettős mércéje a magyar alapítványi működtetésű egyetemekkel kapcsolatban. Miközben az Európai Bizottság megköveteli a modellváltást megvalósító magyar egyetemek függetlenségét a kormányzattól, büntetve ezzel a magyar fiatalokat az Erasmus-programban történő részvétel lehetőségének megfosztásával, addig az unióban hétköznapi gyakorlat, hogy a felsőoktatási intézmények felügyeleti tanácsaiban és kuratóriumiban politikusok, miniszterek, sőt még az Európai Parlament képviselői is helyet foglalhatnak.

Munkatársunktól
2023. 01. 18. 16:08
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Politikai tisztségük mellett felsőoktatásban betöltött mellékállásokat is vállal számos német és osztrák politikus. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung 2013-ban számolt be arról, hogy 

Heiko Maas, a Saar-vidék gazdaságügyi minisztere a Saar-vidéki Egyetemi Klinika felügyeleti tanácsában is megtalálható volt póttagként. Szintén tagja volt az egyetemi klinikának a tartomány pénzügyminisztere Stephan Toscani, valamint Andreas Storm társadalomért, egészségért, nőkért és családért felelős miniszter is. 

Az egyetemi klinika jelenlegi kuratóriumi tagjai között is több tartományi politikus fellelhető, például a pénzügyi és tudományért felelős államtitkár, Wolfgang Förster, valamint a munkáért, társadalomért, nőkért és egészségügyért felelős miniszter, Magnus Jung. 

Hasonló jelenséget azonban több németországi egyetem kuratóriumában is megfigyelhető. A Drezdai Egyetemi Klinika felügyeleti tanácsában tagként jelen van a szász tartományi kormány tudományért, kultúráért és turizmusért felelős minisztere, Sebastian Gemkow, a szociális és társadalmi összetartásért felelős minisztérium államtitkára Dagmar Neukirch, valamint a szász tartományi kormány pénzügyminisztere, Hartmut Vorjohann is. A Freiburgi Egyetem tanácsadó testületének tagja, Andreas Schwab, a CDU európai parlamenti képviselője is.

A müncheni Lajos-Miksa Egyetem kuratóriumi tagjai között megtalálható a bajor tartományi parlament tudományért és művészetekért felelős bizottságának elnöke, Robert Brannekämper, a bajor tartományi parlament alelnöke, Wolfgang Heubisch, a zöldek frakcióvezetőhelyettese a bajor tartományi parlamentben, Verena Osgyan, valamint Michael Piazolo, az oktatásért felelős bajor tartományi miniszter, illetve München polgármestere, Dieter Reiter és Markus Rinderspracher, aki szintén a bajor tartományi parlament alelnöki tisztségét tölti be. 

A Lajos-Miksa Egyetem egyetemi klinikájának felügyeleti tanácsában vezetői pozíciót foglal el a tartomány tudományért és művészetért felelős minisztere, Markus Blume. A bajor minisztertanács képviseletében jelen van még a tanácsban Burkhard von Urff, Tobias Haumer, valamint Vitus Gamperl.

A Müncheni Műszaki Egyetem kuratóriumi tagjai között megtalálhatjuk Angelika Niebler, a CSU európai parlamenti képviselője mellett a bajor tartományi parlament alelnökét, Wolfgang Heubisch-t, Sabine Jarothe-t, a gazdaságért, a tartományi fejlődésért, valamint az energiáért felelős tartományi minisztérium hivatali vezetőjét, valamint München polgármesterét, Dieter Reitert is.

A Regensburgi Egyetem kuratóriumának tagjai között található Regensburg város polgármestere, Gertrud Maltz-Schwarzfischer, valamint Jürgen Mistol, Stephan Oetzinger, illetve Margit Wild tartományi parlamenti képviselők.

A Siegen Egyetem kuratóriumának nem csak a város polgármestere, Steffen Mues, hanem Anke Furchs-Dreisbach tartományi parlamenti képviselő, valamint Volkmar Klein, Laura Kraft és Luiza Licina-Bode Bundestag-képviselők is tagjai. 

A Koblenz-Landau Egyetem kuratóriumának tagja Landau város polgármestere, Thomas Hirsch, illetve Koblenz város polgármestere, David Langner is. Rajtuk kívül még a kuratóriumban ül Anna Köbberling, Katrin Rehak-Nitsche, illetve Adolf Weiland tartományi parlamenti képviselők.

A Berlini Műszaki Egyetem kuratóriumában a berlini szenátus két tagja, Ulrike Gote és Armaghan Naghipour is helyet foglal.

A Friedrich-Alexander-Egyetem kuratóriumában megtalálható Joachim Herrmann bajor belügy-, sportért és integrációért felelős miniszter, Erlangen főpolgármestere, Florian Janik, Fürth polgármestere, Thomas Jung, Nürnberg polgármestere Marcus König, illetve Stefan Müller Bundestag-képviselő. 

A Würzburgi Egyetem kuratóriumi tagjai között van Winfried Bausback, Kerstin Celina, Volkmar Halbleib, valamint Gerald Pittner tartományi parlamenti képviselő, illetve Dorothea Bär Bundestag-képviselő is. Ezen felül a kuratórium tagja még Snadro Kirchner, a bajor belügyminisztérium államtitkára.

Az Augsburgi Egyetem kuratóriumának tagjai Johannes Hintersberger, Beate Merk, Alfred Sauter, illetve Simone Strohmayr tartományi képviselők, Volker Ullrich Bundestag-képviselő, illetve Claudia Roth, aki nem csak a Bundestag képviselője, hanem a Scholz-kabinet kultúráért és médiumokért felelős államminisztere is. A kuratórium tagjai között megtalálható még Klaus Holetschek bajor egészégügyért és ápolásért felelős miniszter is.

A Trieri Egyetem kuratóriumának Rajna-Vidék-Pfalz tartomány parlamentjének három képviselője is tagja: Lars Rieger, Sven Teuber, valamint Marco Weber. 

A Bayreuthi Egyetem kuratóriumának tagja Monika Hohlmeier, az Európai Parlament CSU-s képviselője, valamint Heidrun Piwernetz, Felső-Frankföld kormányának elnöke.

A Kaiserslauterni Műszaki Egyetem kuratóriumának tagjai között végzi tevékenységét a tartományi parlament két képviselője, Marlier Kohnle-Gros, valamint Andreas Rahm, illetve Kaiserslautern polgármestere, Klaus Weichel is.

Az Augsburgi Főiskola kuratórium tagjai között számos német politikus található meg, mind tartományi, mind szövetségi, de még európai szinten is. A főiskola kuratóriumában összesen 17 tartományi képviselő, hat Bundestag-képviselő, valamint egy európai parlamenti képviselő, Markus Ferber foglal helyet.

Az államilag elismert német Középosztály Szakmai Főiskolája (Fachhochschule des Mittelstands) privát egyetem 2016-os bejegyzése szerint kuratóriumának tagjai között nemcsak az akkori Bundestag-képviselő Lena Strothman, hanem az ex-EP-képviselő, a korrupciós botrányba keveredett Elmar Brok is megtalálható volt.

Említésre méltó, hogy 

Ausztriában az egyetemi tanácsok egy részét a szövetségi kormány nevezi ki az oktatásért, tudományért és kutatásért felelős miniszter javaslatára. A kinevezések során sokszor olyan személyek kerülnek az egyetemek szenátusaiba, akik pozíciót kaptak a szövetségi vagy a tartományi kormányokban. 

A 2022-es kinevezések eredményeként az Innsbrucki Egyetem szenátusába a kormány kinevezte Angelika Schätzet, aki a Pénzügyminisztérium I-es számú részlegének vezetője, valamint Matthias Voglt, aki a Belügyminisztérium III-as számú részlegét vezeti. A Klagenfurti Egyetem szenátusába a szövetségi kormány kinevezte Sigrid Berkát, aki az európai és nemzetközi ügyekért felelős minisztérium menedzsment részlegének vezetője. A Kremsi Továbbképzésekért Felelős Egyetem szenátusába kinevezték Martina Höllbachert, aki egyúttal Alsó-Ausztria kormányának tudományért és kutatásért felelős részlegének vezetője is. 

A Baltikumban sem idegen a Magyarország esetében kritizált gyakorlat. 

Marina Kaljurand észt szocialista európai parlamenti képviselő saját önéletrajza szerint 2019 óta folytatott EP-képviselői munkája mellett a Tallini Egyetem kuratóriumának is a tagja. Ebben 2010 óta ül, 2015 és 2016 között észt külügyminiszterként, előtte pedig 2014 és 2015 között a minisztérium államtitkárként is tevékenykedett már.

Szavak szintjén nincs kivételezés, ugyanakkor Mariya Gabriel uniós oktatási biztos nem cáfolta, hogy csak Magyarországot büntetnék az Erasmus-program kapcsán. Arra a kérdésre, miszerint hogy lehet az, hogy más európai uniós tagállamok egyetemeinek kuratóriumában is helyet foglalnak aktív politikusok, de őket mégsem bünteti a bizottság, Mariya Gabriel azt felelte: szerinte nincs kivételezés. 

Politikai szereplők uniós felsőoktatási intézmények vezetőségében

Saarvidéki Egyetemi KlinikaHeiko Maas, Stephan Toscani, Andreas Storm, Wolfgang Förster, Dr. Magnus Jung
Drezdai Egyetemi KlinikaSebastian Gemkow, Dagmar Neukirch, Hartmut Vorjohann
Freiburgi EgyetemAndreas Schwab
Lajos-Miksa EgyetemRobert Brannekämper, Dr. Wolfgang Heubisch, Verena Osgyan, Michael Piazolo, Dieter Reiter, Markus Rinderspracher
Lajos-Miksa Egyetem egyetemi klinikájaMarkus Blume, Dr. Burkhard von Urff, Dr. Tobias Haumer, Dr. Vitus Gamperl
Müncheni Műszaki Egyetem Angelika Niebler, Dr. Wolfgang Heubisch, Dr. Sabine Jarothe, Dieter Reiter
Regensburgi EgyetemGertrud Maltz-Schwarzfischer, Jürgen Mistol, Dr. Stephan Oetzinger, Margit Wild
Siegen EgyetemSteffen Mues, Anke Furchs-Dreisbach, Volkmar Klein, Laura Kraft, Luiza Licina-Bode
Koblenz-Landau EgyetemThomas Hirsch, David Langner, Dr. Anna Köbberling, Dr. Katrin Rehak-Nitsche, Dr. Adolf Weiland
Berlini Műszaki EgyetemUlrike Gote, Armaghan Naghipour 
Friedrich-Alexander-EgyetemJoachim Herrmann, Dr. Florian Janik, Dr. Thomas Jung, Marcus König, Stefan Müller
Würzburgi EgyetemDr. Winfried Bausback, Kerstin Celina, Volkmar Halbleib, Gerald Pittner, Dorothea Bär, Snadro Kirchner
Augsburgi EgyetemJohannes Hintersberger, Dr. Beate Merk, Alfred Sauter, Dr. Simone Strohmayr, Dr. Volker Ullrich, Claudia Roth, Klaus Holetschek
Trieri EgyetemLars Rieger, Sven Teuber, Marco Weber
Bayreuthi EgyetemMonika Hohlmeier, Heidrun Piwernetz
Kaiserslauterni Műszaki EgyetemMarlier Kohnle-Gros, Andreas Rahm, Klaus Weichel
Augsburgi FőiskolaMarkus Ferber (EP-képviselő), rajta kívül 17 tartományi képviselő és 6 Bundestag-képviselő
Középosztály Szakmai Főiskolája (államilag elismert privát egyetem)Lena Strothman, Elmar Brok
Innsbrucki Egyetem Angelika Schätz, Dr. Matthias Vogl
Klagenfurti EgyetemSigrid Berka
Kremsi Továbbképzésekért felelős EgyetemMartina Höllbacher
Tallini EgyetemMarina Kaljurand

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Délmagyarország/Frank Yvette)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.