Béklyóba kényszerítené az unió a magyar hallgatókat

Brüsszel béklyóba kötné a magyar egyetemistákat a Fidelitas szerint.

2023. 01. 17. 17:27
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadhatatlan, felháborító és súlyosan diszkriminatív az a kettős mérce, amit a bizottság újfent megenged magának – jelentette ki Tordai Máté, a Fidelitas felsőoktatásért felelős igazgatója, a Fúzió hallgatói szervezet elnöke az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete előtt tartott sajtótájékoztatón. Tordai Máté hangsúlyozta: 

felháborítónak tartják, hogy az Európai Bizottság kizárná a magyar hallgatókat az Erasmus+ programból, mert ezzel a lépéssel hátráltatják az egyetemisták nemzetközi tanulmányait. 

Hozzátette, emellett a tudományos élet szabadságát is korlátozzák, mert megfosztanák a magyar kutatókat a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram lehetőségeitől is. Az igazgató kifejezte meggyőződését, hogy egyetlen magyar egyetemista sem lehet kárvallottja Brüsszel kicsinyes politikai bosszújának.

Kiemelte, az Európai Unióban teljesen természetes, hogy egyetemi kuratóriumokban elismert politikusok vállalnak feladatot; példaként említette a német kereszténydemokratákat, akik egyetemi vezetőségek tagjai. Feltette a kérdést: 

hogyan fordulhat az elő, hogy ami más EU-országban évtizedes gyakorlat, azért a magyar fiatalokat béklyóba kötnék, és milyen jogon korlátozza Brüsszel a tudományos élet szabadságát? 

A hallgatói szervezet elnöke azt üzente Brüsszelnek: el a kezekkel a magyar egyetemektől és a magyar egyetemistáktól! – zárta beszédét Tordai Máté.

A sajtótájékoztató végén a Fidelitas aktivistái hoztak egy béklyót, mellyel azt üzenték, hogy Brüsszel saját politikai sikertelenségét a magyar hallgatók béklyóba kötésével akarja megtorolni.

Borítókép: A Fidelitas egy béklyóval szemlélteti a magyar egyetemisták elleni diszkriminációt az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete előtt tartott sajtótájékoztatón. (Fotó: a szerző felvétele)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.