Kétség sem férhet hozzá, hogy nem velünk és a magyar fiatalokkal, hanem elsősorban magával tolt ki az Európai Bizottság a magyar alapítványi egyetemekre járó diákok letiltásával az Erasmus-programból. Mert lehet, hogy ez a kontraszelektált, korrupcióban tapicskoló bagázs azt hiszi, hogy végre sikerült a polgári magyar kormányon és a notóriusan rá szavazó népen végre bosszút állnia, ám ezzel inkább csak az alvó oroszlánt sikerült felébreszteniük. Hisz miben bízott ez a lehetetlen társaság? Abban, hogy a magyar diákság egy emberként kel fel az Orbán-kormány ellen, amiért elesnek a külföldi tanulási, fejlődési lehetőségektől. Lökést akartak adni a kívülről vezérelt tanár-diák tüntetéseknek, amelyek iránt így is elég mérsékelt volt az érdeklődés a hazai tanintézményekben. Azt gondolták, hogy most végre elsöpri a népharag a konzervatív kabinetet, s erre itt a legjobb alkalom, amikor éppen kezdődik az Educatio kiállítás, ahol szinte magától összeterelődik a tanuló ifjúság úgy, hogy minden adva van az elemi erejű felháborodás vulkánkitöréséhez.
Ezzel szemben a miniszterelnök rögtön bejelentette, hogy a magyar fiatalok semmiben sem szenvedhetnek hátrányt, ezért a program pénzügyi fedezetét biztosítja a költségvetés, függetlenül a brüsszeli ártó szándékoktól.
Erre az eshetőségre nem is gondolt a velünk packázó globalista uniós elit, hisz magukból indultak ki, mivel belőlük a pénzügyi nagyvonalúságnak, az önzetlenségnek még a csírái is hiányoznak. Legjobb lenyomata a tapintható csalódottságnak, hogy a baloldali sajtó máris azt károgja: a külföldi egyetemekben nem lesz fogadókészség, mert elriaszthatja őket Budapest és Brüsszel vitája. Lárifári! Éhes disznó makkal álmodik. A külföldi egyetemek pontosan tudják, hogy a pénznek nincs szaga, de még politikai irányultsága sem, ezért abszolút nem fogja érdekelni őket, hogy honnan érkezik. Másrészt csúfosan felsültek azzal a vágyukkal, hogy a magyar ifjúságot sikerüljön marxista forradalmira hevíteni. Amúgy sincs a diákságban erre hajlandóság, ám a kormányzati segítség teljesen felnyithatta a szemüket a EU urainak sunyi szándékait illetően.
Brüsszel valójában a magyar kormánynak csinált reklámot, stílszerűen bemutató tanítást tartott arról, mit értünk brüsszeli magyarellenes rasszista rosszindulat alatt. Az eredmény magáért beszél: a valaha volt legsikeresebb Educatio kiállítás lett a mostani.
De amiatt is önleleplező a brüsszeli terrorisztikus tudás- és ifjúságellenes akció, mivel olyan pénzeket tiltana le, amelyeknek a felhasználásába semmilyen beleszólása nincs a kormányzatnak. Miközben csak úgy hemzsegnek a politikusok a nyugati egyetemek kuratóriumaiban, nálunk hirtelen kifogásolják ugyanezt, holott nevezetteknek semmi beleszólásuk nem lehet a pénzek odaítélésébe. Vagyis immár mindenki előtt lehullt a lepel: kizárólag a kormány megbuktatása, Magyarország fejlődésének megakasztása a korrupcióval átitatott EU-vezérkar célja, amihez gyomorforgató módon a fiatalokat használnák fel.
További Vélemény híreink
Borítókép: ersamusos hallgatók a szegedi egyetemen (Fotó: Délmagyarország/Frank Yvette)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony-sziget
Az összes világmegváltó Jézus elpusztításával akarja kezdeni.

A szeretet védelem
Jézus születésnapja egyben a remény is, hogy a sötétség sohasem győzhet a világosság fölött.

Könyvégető kommunisták Felsőmocsoládon
A Bánó család, miként maga a nemzet, túlélve a legnagyobb viharokat, erős és életképes maradt.

Bölcs óriások Brüsszelben
Nagy eredmény, hogy a három közép-európai ország kimaradt a közös uniós hitelfelvételi akcióból is.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Egyre több a barátja Magyarországnak
A kormány új beruházási programját ismerteti a T. Házban Bud János pénzügyminiszter, aki leszögezi: az állam jövedelmeit nem adóemeléssel, hanem a termelés fokozásával akarják növelni.

A svájci bankárok megbíznak bennünk
Az Ébredő Magyarok Egyesületének parlamenti képviselője, Eckhardt Tibor egyenruhát akar terveztetni a tagjaiknak, amihez fokos is járna, ám a kormányfő környezetéből közlik: sohasem járulnak hozzá.

Tüntetés övcsattal
Ahol a saját családja után immár az egész társadalmat terrorizálni akaró tiszás góré megjelenik, ott tényleg úgy érzik az emberek, hogy odakint és idebent is szörnyek járnak.

Nyíltan dicsérik a forradalmat
A Népszövetség pénzügyi bizottsága elfogadja a javaslatainkat, s a svájci elnök szerint a magyar viszonyok az egyre szilárdabb konszolidáció és fejlődés képét mutatják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony-sziget
Az összes világmegváltó Jézus elpusztításával akarja kezdeni.

A szeretet védelem
Jézus születésnapja egyben a remény is, hogy a sötétség sohasem győzhet a világosság fölött.

Könyvégető kommunisták Felsőmocsoládon
A Bánó család, miként maga a nemzet, túlélve a legnagyobb viharokat, erős és életképes maradt.

Bölcs óriások Brüsszelben
Nagy eredmény, hogy a három közép-európai ország kimaradt a közös uniós hitelfelvételi akcióból is.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!