Liberális Prokrusztész

Az európai fősodor és a fűnyíróelv alapján készülő uniós külpolitika olyan, mint Prokrusztész ágya volt a görög mitológiában.

Lisszabon, 2021. május 27. Heiko Maas német külügyminiszter az EU-tagországok külügyminisztereinek informális találkozójára érkezik Lisszabonban 2021. május 27-én. MTI/AP/Armando Franca Fotó: Armando Franca Forrás: MTI/AP/Armando Franca

Lányomnak mondom, hogy menyem is értse – a német külügyminiszter úgy szólt tegnap a diplomatáihoz, hogy hangját a Lajtán innen is jól halljuk. Elvben nem lenne ezzel gond: most, hogy Európa belefogott a (sokadik) konzultációba a saját jövőjéről, nem árt látni, ki mekkora tétet rak. Heiko Maas szerint meg kell szüntetni a tagállami vétót az EU külpolitikai döntéshozatalában. Ez sem kis tét, az elmúlt két hónapból merítve például azt jelenti: Magyarországnak a nevét kellett volna adnia az EU Kína-ellenes szankcióihoz, illetve nem állhatott volna ki a legegyértelműbb módon Izrael mellett, a Hamász terrorszervezet ellenében.

Nehéz lehet beletörődni Brüsszelben, hogy egy 93 ezer négyzetkilométeres ország mit alkalmatlankodik a nagyok asztalánál. Igaz is: sohasem hallottunk még arról, hogy Oklahoma vagy Dél-Dakota megvétózná az amerikai külpolitikát, Ingusföld meg mondjuk az oroszt (nem is tehetik). Ugyanakkor arról sem, hogy az Európai Unió szuverén ország lenne. Az Egyesült Államok és Oroszország ugyanis önmagukban szuverén tényezők, míg az EU-nak az alkotórészei, a tagállamok azok. Ez óriási különbség, legalábbis amíg komolyan vesszük a nemzetek Európáját – márpedig itt és most mi komolyan vesszük.

Maas nagyobb tétet is kitett az asztalra: elmondta, miért lenne erre szükség. A liberális demokráciák ellenálló képességének megerősítésére, ami a mai aktuálpolitikai kontextusban azt jelenti, hogy az EU fel akarja szívni magát az oroszokkal és a kínaiakkal szemben. Maas szerint nem engedhető meg, hogy a vétózók túszul ejtsék ezt a politikát. A német diplomácia szociáldemokrata feje úgy véli, a vétónak mennie kell, „akkor is, ha így akár minket is leszavazhatnak”.

Itt álljunk meg egy pillanatra, Herr Maas. Németország egy 83 milliós állam, Magyarország pedig alsó hangon tízmilliós. Mivel a többségi döntéshozatal az EU-ban a tagállamok népességaránya alapján történne, a vétó eltörlése a nagy – és Lengyelország kivételével mind nyugati – országoknak kedvez. Meg az olyan kisebbeknek, mint hűséges fegyverhordozóik, a Benelux államok. Ha díjat alapítanának az EU-gépezet fő nyertesének, akkor Jean Asselbornnak jó esélye lenne a trófeára. Az Orbán-fóbiás, baloldali luxemburgi külügyminiszter röpke 17 éve irányítja a nagyhercegség diplomáciáját – feltétel nélkül a fősodor mentén. Az EU az önnön hangadójává tett egy Düsseldorf méretű országot: Asselborn Németország kezét fogva megy át a hídon, és érzi a talpa alatt, ahogy dübörögnek.

De nem mindenki „dübörög” vagy menetel a fősodorban, és nem is akar. És ez sokkal fontosabb kérdés annál, mint hogy leragadjunk a kínai vagy izraeli ügyben született magyar vétónál – ezeket azóta is élénken vitatja a közösségi média dolgos népe. A következő évtizedek Európájáról van szó. A vétó annak a kérdése is, hogy szuverén tagállamok alkotta Európában akarunk élni, vagy mozduljunk el az Európai Egyesült Államok, egy olyan papírtigris irányába, amely az EU jelmondatából – Egység a sokféleségben – már csak az első összetevőre fog emlékezni.

Az európai fősodor és a fűnyíróelv alapján készülő uniós külpolitika olyan, mint Prokrusztész ágya volt a görög mitológiában: van, akiből levágnak egy kicsit, és van, akit megnyújtanak, hogy pont beleférjen. A csavar benne az, hogy a vétó megszüntetésekor nem az Európai Bizottságot vagy az Európai Parlamentet ültetnék a nemzetállamok nyakára – mindkettővel van gondunk épp elég –, hanem a tagállamok maguk mondanának le a megmaradt szuverenitásukról. De emlékezzünk: a megfelelő pillanatban eljött Prokrusztészért Thészeusz, és a saját módszerével végezte ki. Jól megvétózta.

(Borítókép forrása: MTI/AP/Armando Franca)