Az idei húsvét nagypéntekét záró statisztikák szerint a kijárási korlátozások elrendelése óta a szabályok megszegőivel szemben alkalmazott rendőri intézkedések száma túllépte a tízezres nagyságrendet. A rendőrség járőrei országos viszonylatban március 28-a óta 6500 esetben figyelmeztették a polgárokat a rendeletek betartására. 2062 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, zömében olyan jogsértőkkel szemben, akik az ezt megelőző rendőri figyelmeztetés ellenére sem tartották be a rendelkezéseket. Ezek a bírságok 5-10 ezer forint befizetését írták elő. Az a 2082 polgár, akikkel szemben súlyosabb jogsértés miatt feljelentéssel éltek a rendőrök, 30-100 ezer forintos büntetésre is számíthat az ügyében elrendelt vizsgálat befejezése után.
Egyre több a szabályszegő
Helyszíni bírság és feljelentés is várhat azokra, akik a rendőri figyelmeztetés ellenére sem tartják be a vészhelyzet idejére érvényes rendeleteket.
Kiss Róbert alezredes, az ORFK Készenléti Rendőrség ügyeleti és védelmi szolgálatvezetője, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa szerint Budapesten csak nagypénteken 941 szabálysértést észleltek. 663 esetben figyelmeztették a szabályszegőket, 183 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 95 feljelentés iktattak szabálysértési eljárás keretében, ez volt eddig a legtöbb, egy napra jutó intézkedések száma.
Budapesten egy koronavírus-fertőzött beteg pénteken engedély nélkül elhagyta az Uzsoki kórházat, majd visszament, a XIV. kerületi rendőrkapitányság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított ellene eljárást.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési járőrei április 10-én Gyöngyösön és a Mátra hegyi szerpentinjeire vezető utakon több tucat túramotorossal szemben intézkedtek, akik nem fogadták meg az egyértelmű kérést, az ország több pontjáról is kisebb csapatokban indultak útnak motorozni. A rendőrség motorkerékpáros járőrei folyamatosan ellenőrizték a mátrai utakat, ellenőrző pontokon tartóztatták fel, fordították vissza a motorosokat, több túrázót meg is büntettek.
Martfűn is zsebbe kellett nyúlnia azoknak a motorosoknak, akik nem a Tisza parti kisvárosban laktak, a rendőrök nem fogadták el, hogy a motorosok szabadidős tevékenységre hivatkozva gurultak két keréken.
A rendőrség a társhatóságokkal együtt, igazodva a kormányzati-önkormányzati rendeletekhez továbbra is arra kéri a közlekedőket, kirándulni vágyókat, maradjanak otthon!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A fakivágás kevésbé zavarja a kutyapártot a Hegyvidéken, mint Budakeszin
Nem tud fizetni az önkormányzat.

Gyurcsány útja a lemondásig 2. rész – Anyagi függetlenség és az Apró család védőszárnya
Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny.

Megdöbbentő fejlemény: a Tisza Párt teljesen egy követ fúj a DK-val
Feltűnően ugyanazt a narratívát erőlteti Ukrajnával és a pride-dal kapcsolatban a Demokratikus Koalíció (DK) és a Tisza Párt.

Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Hiába van rajta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján, Magyarországon nem korlátozzák a tartását.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiderült, miért látogatott Pécsre Orbán Viktor

A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt

Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt

Megtörte a csendet Erdő Péter: kiderült, hogy nyerte meg a pápaválasztást XIV. Leó

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze

Ha így alszol éjszaka, komoly betegséget jelezhet

A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Címoldalról ajánljuk