Nem kapja meg minden újpesti nyugdíjas azt a támogatást, amely korábban alanyi jogon járt – közölte az Újpestihírek.hu. A portál szerint Déri Tibor, Budapest IV. kerületének momentumos polgármestere a járványügyi veszélyhelyzet ürügyén egyeztetés és érdemi párbeszéd nélkül hirdette ki a nyugdíjasok támogatásának megszigorításáról szóló rendeletét. Hozzáteszik: az már korábban ismert volt, hogy az új városvezetés lényegében megfelezi az időseknek szánt támogatás összegét, a most kiadott rendelet alapján azonban az is biztossá vált, hogy Déri korábbi ígéretét is megszegte, és nem lesz minden nyugdíjas számára elérhető a támogatás.
– A rendelettel az is komoly probléma, hogy a támogatást szociális juttatásként kezeli, ami azt jelenti, hogy igényléséhez a nyugdíjasoknak kérelmet kell benyújtaniuk, és bizonyítani kell a rászorultságukat is, tehát a nyugdíjuk összegét is igazolniuk kell. A bonyolult és nehézkes eljárás sokak szerint azért alakult ki, hogy minél kevesebben vegyék igénybe a támogatást. Jogi szakértők szerint a rendelet komoly törvényességi problémákat is felvet, így lehet, hogy azt ebben a formában nem is lehet majd alkalmazni – írja a IV. kerületi hírportál.
A Magyar Nemzet megkereste Déri Tibort az üggyel kapcsolatban, amint válasz érkezik kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.