Később persze azt mondta, hogy becsapták, azt állította, hogy nem volt az általa is megbízott cégnek referenciája. Erre azonban válaszként a miskolci jegyző bemutatta ezt a dokumentumot. A BKK és a főváros elektronikus jegyrendszere ügyében pedig magam tettem feljelentést még 2018-ban, és azonnali személyi konzekvenciái voltak az esetnek. Ez az ügy már megfelelő helyen, a nyomozó hatóságnál van.
– Akkor csak a 3-as metró rekonstrukciója kapcsán van politikai felelőssége?
– A 3-as metró ügyében nyugodtan lehet vizsgálódni. Az infrastruktúra – alagút, biztonsági berendezések, pálya – felújítása 217 milliárd forintos projekt, nem 25 milliárdos, mint a Lánchíd. A túlárazott kivitelezői ajánlatokat kétszer vagy háromszor dobtuk vissza, mire elfogadható lett. Azóta az első szakasz felújítása befejeződött, a második átadás előtt áll, és már folynak a munkálatok az általunk előkészített harmadikon is.
– Miért pont ez a nyolc téma kerül a bizottság elé?
– Jó kérdés, hiszen a témák jelentős részében érintett a jelenlegi városvezetés is. Erre csak annyit tudok mondani, hogy
ha valaki gonoszkodni akar, akkor azt úgy csinálja, hogy ne lógjon ki a lóláb.
– Mit gondol a vizsgálóbizottság eddig ismertté vált összetételéről?
– A metróügyeket is vizsgáló bizottság vezetését egy egészségügyi tanácsnokra, egy mentőápolóra bízták, akit a főpolgármester korábban doktornak nevezett. Ez is jelzi, hogy a korrupciógyanús kifejezésnek két célja van.
Elterelni a figyelmet arról, hogy az új városvezetés kilenc hónap alatt nem tud felmutatni semmit,
illetve az egész már 2022-ről szól. Pont addig húzzák el a vizsgálatukat. Lényeg, hogy minden héten el lehessen mondani, le lehessen írni addig az ellenzéki sajtóban, egymás mellett a szavakat: vizsgálóbizottság, korábbi városvezetés, adósság, korrupció. Ez a fő cél. Ha már most tudják, hogy ezek az ügyek, közbeszerzések, lebonyolítások korrupciógyanúsak, feljelentést kellett volna tenniük. Én ezt hétfőn megtettem helyettük az országos rendőrfőkapitánynál. Ne hipotetikus kommunikáció legyen, hanem tisztázzuk a helyzetet.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!