A magyar tudósok a tüskéket alkotó fehérjéket is fizikai vizsgálat alá vetették. A koronaszerű alkotóelemek a tű fizikai behatására olyan magas frekvenciával lendültek ki, hogy a másodpercenkénti 300 felvétel készítésére is képes atomi erőmikroszkóp is csak elmosódott képet tudott készíteni róluk. A kutatók szerint ez a nagysebességű mozgás segíthet a vírusnak könnyebben megtalálni a gazdasejteket és összekapcsolódni azokkal.
Szintén vizsgálták a SARS-CoV-2 hőellenállását: eredményük szerint megjelenését tekintve a vírus egyedülálló módon akkor alig változik, ha 10 percen át 90 Celsius-fokos hőnek van kitéve. Mindössze néhány tüskéjét veszítette el, de a szerkezete sértetlen maradt. Ez magyarázatot adhat arra is, miért maradt fertőzőképes a meleg éghajlatú országokban vagy a nyári időjárás ellenére is.
Az ITM közleménye szerint a program a minisztérium támogatása mellett, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) finanszírozásával valósulhat meg. A tárca 25 kutatás-fejlesztési projekt létrejöttét segíti, amelyek a magyar tudományos élvonal szaktudására építve mérséklik a járvány egészségügyi és gazdasági kockázatait.
A minisztérium által koordinált projektek között megtalálhatók a vírus terjedését vizsgáló, az operatív törzs döntéseit megalapozó mérések, a védekezést segítő eszközfejlesztések, a betegek felépülését támogató kutatások, fejlesztések is. Az elért eredmények hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország sikeresen küzdjön meg a koronavírus okozta válsághelyzettel – olvasható az ITM közleményében.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!