Letartóztatásba helyezte a Salgótarjáni Járásbíróság annak az ügynek a két gyanúsítottját, amelyben egy 44 éves nógrádi ügyvéd mellett még két nő és öt férfi ellen indult nyomozás többrendbeli hamis tanúzás és ügyvédi visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Az ügy nyolcadik gyanúsítottja szintén egy jogi végzettségű nő, vele szemben közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult büntetőeljárás a szécsényi rendőrkapitányságon.
A 44 éves ügyvéd még tavaly februárban Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő két büntetőeljárásban jogi képviselőként járt el egy büntetőügy gyanúsítottja által adott meghatalmazás alapján. A jogász nem bízta a véletlenre a nyomozás alakulását. Felvette a kapcsolatot az ügyekben tanúként szereplő személyekkel, akiket jogellenesen arra bírt rá, hogy a korábban megtett, védence számára terhelőnek minősülő vallomásaikat megváltoztassák. A jogász az általa irányított új vallomásokért a védence által nála hagyott ügyvédi letétből kivett összegből készpénzzel fizetett.
Az ügyvéd emellett egy alkalommal, egy másik gyanúsított jogi képviselőjével közösen jogellenesen, a Magyar Nemzet információi szerint megtévesztéssel bírt rá egy sértettet régebbi vallomása visszavonására. Egy másik esetben egy általa megfogalmazott vallomást is készített egy tanú nevében, amiről aztán az egyik közjegyzői irodában hamis közokirat készült, mintha a tanú ott, hivatalos formában tette volna meg a vallomását.

Fotó: police.hu
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága, a szécsényi rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya a salgótarjáni járási ügyészség munkatársai együttműködve közös, összehangolt akcióban március 24-én Salgótarjánban és Karancslapujtőn összesen hét ingatlanban – köztük két ügyvédi és egy közjegyzői irodában – tartottak kutatást. A hatóság tagjai az akció során hat személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, továbbá a 44 éves terheltet és az egyik bűntársát bűnügyi őrizetbe vették.