Julija Timosenko vesztegetési ügybe keveredett
Timosenko szerint az ügy hátterében a választások állhatnak.
Timosenko szerint az ügy hátterében a választások állhatnak.

Fogy a levegő az aranyvécés Zelenszkij-kör körül.

Börtönbüntetés is lehet a vége.

Havi 100–140 ezer forintot kértek alapítványi támogatás címén.

Nem sokáig élvezhette a friss levegőt.

Semmilyen papírral nem tudta igazolni magát.

Költségvetési csalás és vesztegetés miatt indult eljárás.

A többi között bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt áll bíróság elé.

Vesztegetési pénz átvételével és korrupcióval vádolnak több szocialista nagykutyát.

A Hajógyári-sziget egykori ura viszont már le is ülte a büntetését, március óta szabad ember.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A drogfogyasztással kapcsolatban is szólt a képviselőihez Magyar Péter, aki a vereség lehetőségéről és az ország elhagyásáról is beszélt.

A magyarok csak veszítenének vele.

Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forintra emelkedne.

Magyar Péter pártja rárontott a katolikus egyházra, mert beszélni mertek a háborúról.

Az Európai Néppárt elnöke arról beszélt, hogy egy közös zászló alatt vonuló európai hadseregre van szükség.

Két nagy visszhangot kiváltó per indulhat 2027-ben az Egyesült Államokban a tinédzserkorban elvégzett beavatkozások miatt.

Hosszú vérontásra készül Ukrajna.

A kétszeres világbajnok a legjobb formáját idézte a European Tour első állomásán.

Meg akarta előzni a dugóban araszoló autókat, és még neki állt feljebb.

Az amerikai válogatott 1980 után lett ismét aranyérmes férfijégkorongban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.