Márki-Zay szerint a kettős állampolgárság Szlovákia belügye

Még mindig nem nyugszanak a kedélyek Márki-Zay Péter Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos botrányos kijelentései miatt, amelyről a Mandiner korábban már beszámolt. Immár a romániai magyar sajtóban is vihart kavartak az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kijelentései. A Nethuszár portál által ismét napirendre került a felháborító ügy. Érdemes újból visszaidézni Márki-Zay véleményét, mely szerint a Beneš-dekrétumok kérdése szlovák belügy.

Forrás: MANDINER.HU2021. 12. 17. 16:14
20211010 Budapest Kormányváltó nagygyűlés fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke, miniszterelnök-jelölt Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az interjú egy későbbi kérdésében Márki-Zay arra is célzott, hogy egy európai egyesült államokat támogat: az egyesült Európát tartja a magyarság igazi hazájának, s hogy le kell bontani a határokat egy egyesült Európán belül.

Kifejtette azt is, hogy a bűnözőket ki kell utasítani, általánosabban pedig arról is beszélt, hogy nem szabad emberek ellen bőrszín alapján kampányolni, bár nem pontosít, hogy ilyenre mikor és ki által került sor. Érdekesség, hogy a Denník újságírója is homofóbtörvényként hivatkozik az inkriminált, pedofilellenesnek is nevezett törvénycsomagra, amit természetesen a hódmezővásárhelyi polgármester azonnal visszavonna.

Üldözés, lopás, halál

Az EU is sarkalatos téma volt az interjúban, az általánosabb kijelentések mellett – visszavezetni az országot a nyugati közösségbe, „gyűlölet helyett szeretetet akar”, és lojalitást az EU-hoz, ismét a miniszterelnököt bírálta, mert szerinte „Orbán nem hűséges tagja a nyugati közösségnek”, ráadásul „többször is elárulta a NATO-t, például a kínai hadgyakorlatok kapcsán”. Megemlítette a Huawei technológiájának használatát is, de részletekkel nem örvendeztette meg az olvasót.

Márki-Zay kritizálta továbbá a Budapest–Belgrád-vasútvonal korszerűsítését, a paksi erőmű bővítését és a Fudan Egyetem meghívását, miközben ismét előhozta az ismert narratívát a CEU „elüldözéséről”. 

Azt is kifejtette, hogy szerinte azért kellett több tízezer magyarnak meghalnia, mert

Orbán és Szijjártó barátai lopni akartak a vakcinák és a lélegeztetőgépek vásárlásakor.

Szóba került a határon túli magyarok kormányzati támogatása, ami a Fidesz politikájának egyik fontos eleme. Ennek kapcsán Márki-Zay elismerte a kormány tevékenységét, ugyanakkor kritizálta a stadionépítéseket, megemlítve, hogy bezzeg amikor a csíkszeredaiak kórházat kértek a Fidesztől, „az nem volt hajlandó segíteni nekik” – ezt már a szerkesztő volt kénytelen kijavítani, hogy a Kardiológiai Centrum bizony a magyar kormány támogatásával jött létre – írja a Mandiner. 

Ezer éve „Szlovákia területén”

Aztán jött némi közép-európai blokk is, még érdekesebb részletekkel.

Kérdésre Márki-Zay azt mondta, fontosnak tartja a V4-es együttműködést, de semmiképpen sem arra használná, hogy „nyomást gyakoroljon az európai mainstreamre”. 

Ami ennél izgalmasabb, hogy szlovák belügynek nevezte a kettős állampolgárság kérdését, annyit tett csak hozzá, reméli, a szlovákok támogatják majd ezt. 

Ennél is erősebb, amikor a Beneš-dekrétumokról beszélt, szó szerint ezt mondta:

Beneš dekrétumai régóta fájdalmas pontok a magyarság számára, ezt a szlovák kormánynak is meg kellene értenie. Azt azonban még egyszer hangsúlyozom, hogy nem kívánok a külföldi magyarok belügyeibe beleavatkozni. Orbánnal ellentétben mi nem csak akkor szeretjük őket, ha olyan vezetőket választanak, akiket mi akarunk.

Végül beszélt a két ország történelemszemléletének összeegyeztethetetlenségéről is. Eszerint „a magyaroknak el kell fogadniuk, hogy a szlovákok Szlovákia területén éltek az elmúlt ezer évben, pedig a térképen Magyar Királyságként szerepel.”

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el. 

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.