A határon túli magyarság nem számíthat sem a baloldalra, sem a Tiszára, sem a DK-ra
Szentkirályi Alexandra szerint felháborító a baloldali álszentség.
Szentkirályi Alexandra szerint felháborító a baloldali álszentség.

Eljárás indult.

Tizenöt éve fogadták el az állampolgársági törvényt.

A Székelyföldön élő emberek pontosan tudják, hogy mi az összefogás értéke, mert tudják, hogy összefogás nélkül semmi sincs – hangsúlyozta az államfő.

Családtörténetbe foglalt olvasmányos történelmi összefoglaló a kárpátaljai magyarság XX. századi szenvedéstörténetéről.

Belgrádban kifejezetten üdvözlik, hogy a magyar állam mezőgazdasági programokkal, alapítványi segítséggel, egyházi, civil kapcsolaterősítéssel éri el a délvidéki magyarokat.

A „régi magunk” megidézése jelen esetben nem lehet más, mint kulturális emlékezetünk erőteljes kiterjesztése a magyar ősmúltba.

Szelmenc egy kis magyar falu, amit a kellős közepén vágott ketté szigorúan őrzött határral a Szovjetunió a világháború után.

A mára megfakult emlékekből összeáll maga az ember, majd az emberekből a család, a nemzet, a haza.

Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere csalódott Horváth Csaba angol nyelvű levele után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.