Burkusországban esik a hó, tombol a zord tél, meg lehet fagyni, ám a határ innenső oldalán pattannak a rügyek, virágba borul minden, virít a tavasz. Emlékezetes kép Kodály Zoltán szellemes daljátékából, a Háry Jánosból. Amikor gyerekként először láttam Jankovics Marcell és Richly Zsolt emlékezetes animációs feldolgozásában, teljesen lenyűgözött a maga képtelenségében. Ez a kép ugrott be, amikor először jártam Szelmencen. Abban a kis magyar faluban, amit a kellős közepén vágott ketté szigorúan őrzött határral a Szovjetunió a világháború után. És nem csak nekem jutott eszembe a párhuzam Háry János történetének jellegzetes nyitóképével, mert többen is érkeztünk, hogy részt vegyünk a településről szóló kötet, A kettézárt falu bemutatóján 2000 áprilisában.
Korán reggel indultunk Budapestről, és egésznapos út után érkeztünk meg az ukrajnai falurészbe, Kisszelmencre. Addigra már besötétedett, de látni akartuk a határt, amiről már annyit hallottunk. Kisétáltunk a főutcára, és elindultunk a túlnani Szlovákia irányába. Lassan botladoztunk a sötétben, mert alig pislákolt némi fény. Ahogy elnéztünk előre, a nem is olyan messzi távolban fényoszlopot pillantottunk meg, ahogy a köztéri lámpák megvilágítják az utcát. Annak az utcának a folytatását, amelyen mi is haladtunk éppen, pontosabban ugyanezt az utcát, ahol kisvártatva az országhatár állja majd utunkat.
Ahogy közeledtünk a homályban, lassan kivehettük, hogy az odaáti fénytestek takaros portákat világítanak meg, és egyre inkább úgy éreztük, mintha két különböző világ találkozásánál járnánk. Holott ez a világ mégiscsak ugyanaz a világ, és valahol mégsem. Mintha lenne Kelet-Európa és a még keletebbi Kelet-Európa, és mi most a keletebbik felén járunk, és innen tekintünk a nyugatabbi kelet felé.
Aztán volt alkalmunk visszanézni a nyugatabbi oldalról, immár napfényben, hiszen másnap Kisszelmenc után a felvidéki falurészben, Nagyszelmencen folytatódott a bemutató. Jó néhány órával később persze, mert a határt csak harminc kilométernyivel északabbra lehetett átlépni, némi várakozás után, majd újabb harminc kilométeres út következett délre, a másik országban. A kisszelmencieknek utána még egyszer meg kellett tenniük ugyanezt az utat, visszafelé, így összesen 120 kilométert utaztak, hogy eljussanak egyik helyszínről a másikra, amelyeket egyébként mindössze néhány száz méter választ el egymástól.