Az egyenlő feltételek érdekében azt is meghatározták, hogy a színművekben hat-hat karakternek kell szerepelnie. Ez nemcsak az írók számára praktikus feltétel, hanem a társulat számára is tervezhetővé tette a munkafolyamatot, hiszen így ki tudtak jelölni egy-egy hatfős csapatot, amelyek egy-egy rendező irányítása mellett párhuzamosan tudtak dolgozni, miután a versenyzők elkészültek a szövegkönyvekkel.

Ez már igazi verseny volt, az írókat díjazták egyrészt aszerint, hogy melyikük végzett a leghamarabb a feladattal, másrészt szakmai zsűri értékelte a műveket, és nem utolsósorban a közönség is szavazhatott, melyik darab tetszett neki a legjobban. A díjazásból persze a színészek és a rendezők sem maradhattak ki, elvégre a drámaírás elképzelhetetlen lenne színház nélkül.

A közönség is hamar megszerette ezt a vetélkedést, ami különleges élményt jelent mindenkinek, aki tanúja lehet, szerzőnek, résztvevőnek és nézőnek egyaránt. Az alkotók részéről rendkívül intenzív jelenlétet és koncentrációt igényel a folyamat, hiszen korlátozott idő alatt kell előállniuk produkcióval. Ugyanakkor lehetőségük nyílik rá, hogy olyan új dolgokat is kipróbáljanak, amilyenekre a normál színházi munka alkalmával nem biztos, hogy van mód. Az improvizációs képesség, a rögtönzés, a helyzetfelismerés itt kifejezetten előnynek számít.

Az első verseny ráadásul különösen emlékezetes maradt, már csak a kisorsolt téma miatt is. A cikkek közül ugyanis sikerült kihúzni a napi időjárás-jelentést. Aligha lehetne ennél nehezebb kihívást elképzelni egy szerző számára.

Feltéve, hogy az ember nem angol. Versenyzőinken azonban nem fogott ki a lehetetlen küldetés, mindhárman remek darabot kanyarítottak a kapott témából, ki-ki a maga stílusában.

S hogy a verseny szigorúan verseny maradjon, a közönségnek az eredményhirdetésig nem árulták el, hogy a látott darabok közül ki melyiket írta. Így valóban aszerint dönthettek, hogy melyik előadás tetszett nekik a legjobban. Vagyis a közönségszavazás tényleg a művekről szólt és nem a szerzőkről.

Zenés darab is készült

A drámaíró versenyből hagyomány lett, évről évre megrendezték, mindig más versenyzőkkel. Aztán a történet 2011-ben vett újabb fordulatot, amikor a rendezvény egy rövid kihagyás után Békéscsabára költözött. Az időpont már nem a magyar dráma napjához, hanem a színházi világnaphoz kapcsolódott, és a lebonyolítás nagyot változott. Maradt a téma sorsolása, az egyfelvonásos terjedelem és a hat karakter szerepeltetése, ám a folyamatra jóval több idő jutott. Már nem csak egy nap állt a színház rendelkezésére, hogy a nulláról, a megíráson és a próbákon át kész produkcióval rukkoljon elő.

Az írók feladata persze semmivel nem lett könnyebb, hiszen itt is csak néhány órájuk volt az alkotásra, a pénteken este kihúzott cikk alapján másnap reggelre le kellett adniuk a kész szövegkönyvet. A rendezők megkapták a példányt, és szombaton délelőtt már meg is kezdhették a munkát, hogy vasárnap estére színpadra állítsák a komplett előadást a Békéscsabai Jókai Színházban. A többletidőre gyakran szükség is volt, hiszen például rögtön az első csabai versenyen az egyik szerző, Karafiáth Orsolya zenés darabot írt, amihez a dalbetéteket szombat éjszaka vették fel a színház stúdiójában.

Az első békéscsabai drámaíró versenyt – amit Zelei Miklós nyert – újabbak követték évről évre, később a rendezvénynek a Budaörsi Latinovits Színház adott otthont. Az idők során számos formában és helyszínen, de hasonló lebonyolításban tartottak drámaíró versenyeket. Így a Vajdaságban vagy a Szépírók Társasága szervezésében is, és volt, hogy a szerzőknek bábelőadáshoz kellett szövegkönyvet írniuk. Az időpont sem mindig kötődik színházi évfordulóhoz, így előfordul, hogy a magyar kultúra napjához kapcsolódva hirdetnek drámaíró versenyt.

Borítókép: Előadás a XIX. Magyar drámaíró versenyen (Fotó: MTI/Rosta Tibor)