idezojelek

Egy magyar szerző döntötte meg a drámaírás világrekordját

A magyar kultúra napján Himnuszunk megszületésének évfordulója alkalmából számos programot rendeznek itthon és határon túl, köztük időről időre drámaíró versenyeket is meghirdetnek. Az első ilyen vetélkedést harminc évvel ezelőtt, 1994-ben tartották Magyarországon. De mi köze a drámához a versenynek és az egészhez a gyorsasági világrekordnak?

Csernus János avatarja
Csernus János
Cikk kép: undefined

Az egész onnan indult, hogy 1993-ban egy jeles színpadi szerző, Siposhegyi Péter a fejébe vette, hogy megdönti a drámaírás gyorsasági világrekordját. Az egész estés színpadi mű megírásának addigi világcsúcsát Stephen Poliakoff tartotta, és ez adta az ösztönzést a rekorddöntéshez. Feleségével, Linka Ágnes dramaturggal és irodalmi szerkesztővel megkeresték a Rátkai klubot, ami a magyar dráma napján, szeptember 21-én helyet adott a kezdeményezésnek.

Siposhegyi Péter aznap reggel munkához látott, és kilenc óra alatt el is készült a színdarabbal. Ezzel teljesítette a kitűzött célt, és megdöntötte a világrekordot. Csakhogy az akció ezzel még nem ért véget, merthogy egy dráma akkor kel életre, ha elő is adják. S ha az idő rövidsége miatt színpadra nem is lehet állítani, legalább felolvassák. Így az elkészült színművet aznap este

be is mutatták a helyszínen a felkért színművészek, köztük olyan nagyságokkal, mint Benkő Gyula, Béres Ilona, Oszter Sándor és Szabó Sándor.

Az előadást pedig figyelemmel kísérte a rádió és a televízió is.

Persze adódik a kérdés, hogyan lehet biztosítani a sportszerű feltételeket egy ilyen rekordkísérlet hitelességéhez. Hiszen mégiscsak írásról van szó, és ad absurdum elképzelhető, hogy a szerző mindent kitalál előre, kényelmesen megírja a darabot, memorizálja, és amikor elindul a stopper, csak leül, és emlékezetből leírja az egészet. Hogyan lehet garantálni, hogy a versenyző tényleg a startkőről indul, a nulláról kezdi az egészet? Siposhegyi Péter erre azt találta ki, hogy csak a helyszínen kapja meg a témát, közvetlenül a megírás előtt. Így valóban minden munkát ott helyben kell elvégeznie, nemcsak a történet formába öntését, hanem a cselekmény és a karakterek kitalálását is. A kidolgozandó téma pedig sorsolással dőlt el, mégpedig egy készülő, még meg sem jelent újság cikkei közül. A kihúzott újságcikk Csere batla uhuért címmel egy állatkerti sztori volt, és remek kis szórakoztató darab kerekedett belőle.

 

Belép a színház

Alighanem ott, a Rátkai klubban vetődött fel, hogy a kezdeményezést folytatni lehetne, mégpedig verseny formájában. A következő évben, 1994-ben a József Attila Színházban már három író vállalkozott a feladatra, Siposhegyi Péter mellett Hernádi Gyula és Spiró György. Mivel az eseménynek immár egy színház adott otthont, rendelkezésre állt társulat, műszak és rendező is, adott volt a lehetőség, hogy az elkészült darabokat be is mutassák. Csakhogy így a szerzők rendelkezésére álló idő is lerövidült, ezért a feladatuk egy-egy egyfelvonásos megírása volt.

Az egyenlő feltételek érdekében azt is meghatározták, hogy a színművekben hat-hat karakternek kell szerepelnie. Ez nemcsak az írók számára praktikus feltétel, hanem a társulat számára is tervezhetővé tette a munkafolyamatot, hiszen így ki tudtak jelölni egy-egy hatfős csapatot, amelyek egy-egy rendező irányítása mellett párhuzamosan tudtak dolgozni, miután a versenyzők elkészültek a szövegkönyvekkel.

Reggel kihúzták a témát a készülő újság cikkei közül, délelőtt megszülettek a versenyművek, a színészek délután próbáltak, és este a színházban egymás után meg is nézhette a közönség, mire jutottak a szerzők és az előadók.

Ez már igazi verseny volt, az írókat díjazták egyrészt aszerint, hogy melyikük végzett a leghamarabb a feladattal, másrészt szakmai zsűri értékelte a műveket, és nem utolsósorban a közönség is szavazhatott, melyik darab tetszett neki a legjobban. A díjazásból persze a színészek és a rendezők sem maradhattak ki, elvégre a drámaírás elképzelhetetlen lenne színház nélkül.

A közönség is hamar megszerette ezt a vetélkedést, ami különleges élményt jelent mindenkinek, aki tanúja lehet, szerzőnek, résztvevőnek és nézőnek egyaránt. Az alkotók részéről rendkívül intenzív jelenlétet és koncentrációt igényel a folyamat, hiszen korlátozott idő alatt kell előállniuk produkcióval. Ugyanakkor lehetőségük nyílik rá, hogy olyan új dolgokat is kipróbáljanak, amilyenekre a normál színházi munka alkalmával nem biztos, hogy van mód. Az improvizációs képesség, a rögtönzés, a helyzetfelismerés itt kifejezetten előnynek számít.

Az első verseny ráadásul különösen emlékezetes maradt, már csak a kisorsolt téma miatt is. A cikkek közül ugyanis sikerült kihúzni a napi időjárás-jelentést. Aligha lehetne ennél nehezebb kihívást elképzelni egy szerző számára.

Milyen drámát lehet írni arról, hogy milyen lesz az idő, süt a nap és esik az eső, a hőmérséklet meg ennyi és ennyi fok?

Feltéve, hogy az ember nem angol. Versenyzőinken azonban nem fogott ki a lehetetlen küldetés, mindhárman remek darabot kanyarítottak a kapott témából, ki-ki a maga stílusában.

S hogy a verseny szigorúan verseny maradjon, a közönségnek az eredményhirdetésig nem árulták el, hogy a látott darabok közül ki melyiket írta. Így valóban aszerint dönthettek, hogy melyik előadás tetszett nekik a legjobban. Vagyis a közönségszavazás tényleg a művekről szólt és nem a szerzőkről.

 

Zenés darab is készült

A drámaíró versenyből hagyomány lett, évről évre megrendezték, mindig más versenyzőkkel. Aztán a történet 2011-ben vett újabb fordulatot, amikor a rendezvény egy rövid kihagyás után Békéscsabára költözött. Az időpont már nem a magyar dráma napjához, hanem a színházi világnaphoz kapcsolódott, és a lebonyolítás nagyot változott. Maradt a téma sorsolása, az egyfelvonásos terjedelem és a hat karakter szerepeltetése, ám a folyamatra jóval több idő jutott. Már nem csak egy nap állt a színház rendelkezésére, hogy a nulláról, a megíráson és a próbákon át kész produkcióval rukkoljon elő.

Az írók feladata persze semmivel nem lett könnyebb, hiszen itt is csak néhány órájuk volt az alkotásra, a pénteken este kihúzott cikk alapján másnap reggelre le kellett adniuk a kész szövegkönyvet. A rendezők megkapták a példányt, és szombaton délelőtt már meg is kezdhették a munkát, hogy vasárnap estére színpadra állítsák a komplett előadást a Békéscsabai Jókai Színházban. A többletidőre gyakran szükség is volt, hiszen például rögtön az első csabai versenyen az egyik szerző, Karafiáth Orsolya zenés darabot írt, amihez a dalbetéteket szombat éjszaka vették fel a színház stúdiójában.

Az első békéscsabai drámaíró versenyt – amit Zelei Miklós nyert – újabbak követték évről évre, később a rendezvénynek a Budaörsi Latinovits Színház adott otthont. Az idők során számos formában és helyszínen, de hasonló lebonyolításban tartottak drámaíró versenyeket. Így a Vajdaságban vagy a Szépírók Társasága szervezésében is, és volt, hogy a szerzőknek bábelőadáshoz kellett szövegkönyvet írniuk. Az időpont sem mindig kötődik színházi évfordulóhoz, így előfordul, hogy a magyar kultúra napjához kapcsolódva hirdetnek drámaíró versenyt.

Borítókép: Előadás a XIX. Magyar drámaíró versenyen (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Isten árnyékában

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Egy előre bejelentett árulás története

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Vádolom az Európai Uniót!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Úton a demográfiai katasztrófa felé (3.)

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.