idezojelek

Kinek a szeme? + videók

A magyar fotográfia napján az operatőröket is fontos megemlítenünk.

Csernus János avatarja
Csernus János
Cikk kép: undefined

Ma már a hétköznapok része a fénykép és a fényképezés, olyannyira, hogy a képek elkészítéséhez szükséges berendezést gyakorlatilag állandóan magunkkal hordjuk. A telefonálásra, üzenetek küldésére és fogadására, információk keresésére vagy újságcikkek olvasására is használható multifunkcionális eszköz segítségével gyakorlatilag bármiről és bármikor készíthetünk képet, legyen a téma valami érdekes látnivaló, egy jól sikerült konyhai fogás vagy önmagunk, és néhány gombnyomással már közzé is tehetjük az alkotást, hogy az egész világ gyönyörködhessen benne.

Ilyenkor, amikor a fényképezés ennyire természetesen beépült a mindennapokba, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy nem is olyan régen még komoly technikai apparátust és felkészültséget igényelt a művelet. De attól persze, hogy a fotózás elterjedtté vált, még nem nélkülözheti a hozzáértést, aki szeretné ezt a foglalatosságot magas szinten művelni.

S ha már fényképezés és művészet, érdemes említést tenni azokról az alkotókról is, akik a kamera mögött állnak, kimagaslóak a hivatásukban, de egy másik művészeti ágban, még ha az rokon is a fotográfiával.

Amit mi a köznapi nyelvhasználatban „filmnek” hívunk, a szakmában (nagyon helyesen) „mozgóképnek” nevezik (ennek rövidítéséből származik a „mozi” szavunk, Heltai Jenő leleményének köszönhetően), a szakma jeles művelőit, a „filmeseket” pedig „mozgóképkészítőknek”. Nagyon találó ez a megnevezés, merthogy a „film” köztudomásúan nem „mozgó kép”, hanem állóképek, fényképek sorozata, amelyet a vetítőberendezés mozgat olyan nagy sebességgel, hogy ezeket az egymás után vetített állóképeket a néző mozgónak érzékeli. A képeket rögzítő operatőr (akit a stáblistákon rendszerint a „fényképezte” kredittel jelölnek) ezeket a képeket veszi fel a kamerával, tehát tulajdonképpen fényképez, fényképeket készít.

Az így megszülető varázst több mint száz éve Babits Mihály is megörökítette a Mozgófénykép (Máskép: Amerikai Leányszöktetés – szenzációs szerelmi tragédia mozgófényképben előadva) című 1909-ben megjelent versében:

A gép sugarát kereken veti, képköre fénylik a sik lepedőn

mindjárt, szivem, uj szinek és alakok lovagolnak a fénylegyezőn

olcsó s remek élvezet összecsodálni e gyors jelenéseket itt:

első a Szerelmi Tragédia, melyet a lámpa a falra vetit.

Lenyűgöző, hogy lényegét tekintve a dolog azóta sem változott. A történetet képekben kell elmesélni, függetlenül attól, hogy a jelenet drámai vagy lírai, s az egész kvintesszenciája az „akció”, ami a versben egy „látványos” autós üldözésben teljesedik ki. Mindez azért, hogy a néző érzelmileg megérintve érezze magát, és úgy távozzon a filmszínházból, hogy rendkívüli élményben volt része, amely kizökkentette a megszokott valóságából, és elröpítette egy olyan világba, ami után érdemes vágyakozni:

Ah! Ámerikába! csak ott tul a tengeren, ott van az élet!

Ah! Ámerikába miért nem utazhatom én soha véled

ott van az élet, a pénz, az öröm, s a kaland tere, küzdeni tér:

tengve a drága kenyéren unalmasan itt nyavalyogni mit ér?

 

 

Nem nehéz belátni, hogy a „varázs”, az élmény megteremtésében milyen fontos szerep hárul az operatőrökre, hiszen ők azok, akik megalkotják a képek sokaságát, amelyek együttesen (és sok más szakember munkájának köszönhetően) létrehozzák aztán a filmet.

A magyar filmművészet kétségkívül bővelkedik a nagyszerű operatőrökben Zsigmond Vilmostól és Koltai Lajostól Sára Sándoron, Illés Györgyön és Hildebrand Istvánon keresztül Novák Emilig és Kardos Sándorig, hogy tényleg csak néhányukat említsük a legnagyobbak közül. Ha pedig csak egyetlen mozzanatot lehetne kiemelni a legkiválóbbak munkái közül, egy közel fél évszázada készült zenés film egyik jellegzetes megoldására esne a választásom.

Ragályi Elemért aligha kell bemutatni a magyar film kedvelőinek. Nevéhez számtalan kitűnő film kötődik, köztük olyanok is, amelyek Oscar- és Emmy-díjat is nyertek. Hogy csak néhányat említsünk a legnépszerűbbek közül, ott a Régi idők focija, a Dögkeselyű, a Ripacsok vagy akár A miniszter félrelép, de ő volt az operatőre a Queen zenekar Budapesten rögzített koncertfilmjének is. Gazdag Gyula rendezővel 1974-ben készítette a Bástyasétány hetvennégy című zenés szatírát Evald Schormmal, Iglódi Istvánnal, Őze Lajossal és Temessy Hédivel a főszerepben.

A történet a Kádár-korszak fanyar humorú parabolája és a szocialista operett műfajának paródiája, melynek középpontjában egy elhanyagolt állapotú budai ingatlan megszerzése áll. Pontosabban két operettszerző kísérlete, hogy a témán alapuló zenés darabot írjanak a megfelelő happy enddel, ám az összecastingolt karakterek fellázadnak a rájuk erőszakolt írói szándék ellen.

A szóban forgó jelenetben a két antagonista találkozik, és összefognak, hogy megszerezzék a címben megnevezett budai ingatlant a többi szereplő elől. A jelenet prózai dialógussal indul, miközben a két karakter ide-oda járkál egy félig vízzel elárasztott ház alagsori irattári helyiségében, aztán egyszer csak dalra fakadnak, és táncra is perdülnek a zenés műfaj szabályai szerint.

Nem tudom, önök hogy vannak vele, de akárhányszor nézem ezt a szerelmi kettőst, csodálattal tölt el, hogy lehetett ezt így megcsinálni. A jelenet nem csak azért különleges, mert kitüntetett szerepe van a történet alakulása szempontjából. (Ha a klasszikus nagyjátékfilmes struktúra alapján akarjuk meghatározni, akkor a második felvonás első felének középponti eseményéről van szó.) Nem is csupán azért, mert a két antagonistát megformáló Őze Lajos és Temessy Hédi fantasztikusan hozza a nagyravágyó kishivatalnok és a rátarti jósnő önfeledten éneklő és táncoló operettfiguráját. A leglenyűgözőbb számomra az a hihetetlen operatőri bravúr, ahogy ezt a mozgalmas jelenetet egyetlen beállításból vették fel, ami még dinamikusabbá, életszerűbbé és átélhetőbbé teszi a történést. Az egészet megkoronázza, amikor hőseink a refrénhez érnek, a kamera hirtelen az ablaküvegre irányul, mely mögött látjuk a vízfelszín alatt úszkáló halakat, és a felületen visszatükröződve a két főszereplő átszellemült arcát, ahogy duetteznek. Majd vissza a karakterekre, akik újabb gyors galoppba kezdenek, mire Őze Lajos ölbe kapja partnerét, és kiüget vele.

Az egész ettől olyan hatást kelt, mintha az operatőr nem csupán rögzítené a történéseket, hanem ő maga is jelen lenne, s az ő szemén keresztül mi magunk lennénk jelen a szituációban. 

Nem egyszerűen szakmai bravúrról van tehát szó (még ha az is a javából), hanem a történetmesélést szolgáló eszköz alkalmazásáról, ami személyesebbé teszi a sztorit és könnyebbé az azonosulást. Aztán újabb csavart kap ez a „kinek a szemével látjuk” játék a jelenet közvetlen folytatásában, amikor a hőseink titokzatos kalapos emberek árgus tekintetétől kísérve dalolnak tovább. (Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindezt 1974-ben. A kor ismeretében aligha kell csodálkozni azon, hogy a filmet betiltották, és csak jóval később engedték először vetíteni. Hiába áttételes a történet, az allegórián átsüt a rendszer működése és működésképtelensége, jóval intenzívebben, mint a korszak sok más „realista” társadalmi drámáján.)

Ami az alagsori jelenetet illeti, el sem tudom képzelni, milyen elképesztő összpontosítást és fókuszáltságot követelt ez a felvétel nemcsak az operatőrtől, hanem a színészektől és a műszak többi tagjától, beleértve a hangmérnököt és a playbackhez használt zenei alap bejátszását felügyelő munkatársat. Azt már tényleg nem értem, hogyan tudták bevilágítani ezt a zsúfolt helyiséget, márpedig a világítás is az operatőr munkáját dicséri. 

S ha már hang és kép: mesteri a zene és a felvett jelenet összhangjának megteremtése.

Gondoljunk csak az alagsori lépcsőhöz vezető vasajtóra, amit mindig akkor csap be egyik vagy másik szereplő, amikor a zenei kíséretben kiállás következik. Ettől olyan lesz a jelenet (és folytatása a csónakázással), mint ha egy videóklipbetét került volna bele a filmbe, egy kis önálló egység, ami egyúttal része a nagy egésznek.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A szerző a Magyar Nemzet Aktuális rovatának turnusvezetője

Borítókép: Jelenet a Bástyasétány 74 című filmből (Forrás: NFI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Rendszerszintű korrupció nincs is

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Keleti Ágnes és Tarantino elmaradt találkozása

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Nácikártya cinkelt lapokkal

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Elon Musk, a világ legszabadabb embere

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.