Ezt a politikus a közösségi hálón nyilvánosságra hozott egyik videójában közölte. Andrej Babis leszögezte: az Agroferttel ezentúl semmiféle kapcsolata nem lesz, és a politikából való távozása után sem válik újra a cég tulajdonosává.

Fotó: AFP
A lépéssel Babis a politikusi és a vállalkozói szerepe közti összeférhetetlenséget kívánja megoldani.
Ezzel teljesítettem az államfő azon feltételét, amelyhez kormányfői kinevezésemet kötötte
– szögezte le.
– Üdvözlöm azt a világos és érthető módot, amellyel Andrej Babis teljesítette megállapodásunkat és nyilvánosan elmagyarázta összeférhetetlenségének megoldását. Ezért úgy döntöttem, hogy december 9-én, kedden reggel kilenc órakor kinevezem kormányfővé. Tiszteletben tartom a képviselőházi választások eredményét és a koalíciós kormányalakítási tárgyalások eddigi menetét – reagált a pártvezető bejelentésére csütörtök este Petr Pavel államfő szintén a hírtévében.
A hatályos cseh törvények szerint egy kormánytag nem lehet tulajdonosa olyan vállalatnak, amely állami támogatásokra jogosult. A köztársasági elnök ennek a problémának a megoldását szabta feltételül annak, hogy Babist kormányfővé nevezze ki és kormányalakítással bízza meg.
Az Agrofert részvényeit a jövőben egy tröszti struktúrán keresztül egy független személy fogja kezelni, és ugyancsak egy független személy fogja ezt ellenőrizni. Babis hozzátette: halála után a holdingot gyermekei fogják örökölni.
A döntés visszavonhatatlan, és messze meghaladja a törvényes követelményeket – hangsúlyozta a pártelnök a videóban, amelyet a közszolgálati hírtelevízió (CT24) ismertetett.
Ezt követően megalakulhat az új koalíciós kormány, amelyet az októberi képviselőházi választásokon győztes ANO a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint az Autósok párttal együtt készül létrehozni.
A 200 tagú parlamenti alsóházban az új cseh kormánykoalíciónak 108 képviselője van. A 16 tagú kormányban az ANO adja a kormányfőt és nyolc minisztert, négy minisztert az Autósok adnak, míg hárman az SPD-t fogják képviselni. A koalíciós szerződés alapján az SPD adja a képviselőház elnökét is. Ebbe a tisztségbe Tomio Okamurát, az SPD elnökét választották meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!