A Magyarország 365 pályázatot hetedik alkalommal hirdetették meg a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. és a Batthyány Lajos Alapítvány koordinálásában. A 2019-ben indított kezdeményezés az ország legnagyobb fotópályázata, amelyre idén is több mint 44 ezer képet küldtek be amatőr és profi fotográfusok.

Hét év alatt összesen 256 ezer 770 képet küldtek be a pályázatunkra, ez azt jelenti, hogy naponta száz fotó készült számunkra
– hangsúlyozta Kaiser Ottó Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a pályázat zsűrielnöke a csütörtöki díjátadón.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a fotográfia a megszületése óta nem élt át olyan kényes időszakot, mint napjainkban. Miként fogalmazott, a képek tömegtermelésének időszakát éljük, percenként pixelek megatonnái zúdulnak ránk. Az azonban nem változott, hogy a képek hatása nagyon erős az életünkre. Az internet falára felkerülő képekből építünk magunknak egy világot, ami működik, de nem mindegy, milyen képek kerülnek oda.
Kaiser Ottó minden pályázót arra bíztatott, hogy felelősséggel alkosson és jelenítse meg saját kultúráját, környezetét.
Az erővel, ami ezekben a képekben van, üzenni tudunk, ezek a fotók mesélnek rólunk, identitásunkról, a valóságról, hitünkről
– mondta.
A zsűrielnök szerint a fotósok feladata az, hogy megkeressék a csodákat, és tekintsék a fotográfiát kreatív játszótérnek.
Hét év tapasztalata azt mondatja velem, hogy egyre többet szeretjük fényképezni Magyarországot, és ez nemcsak a fotográfusnak szerez örömet, hanem a nézőknek is. Az idei anyag nagyon izgalmas volt, sokkal több saját ötlet volt, mint tavaly, és sok volt a pillanatkép, ami a fotográfia királynője
– fogalmazott Kaiser Ottó.
Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, a zsűri tagja arról beszélt, hogy jó látni a díjátadón a sok fiatal arcot, tehát biztosított a pályázat jövője.
A Magyarország 365 a fotográfia ünnepe, mert átöleli mindazt, amit a fotó az egész országnak jelent. A mai fotográfia gyökerei a múlt század harmincas éveibe nyúlnak vissza, amikor Robert Capáról és Paul Almásyról beszélt a világ. Akár a mostani díjazottak nevére is csettinthetnek tíz-tizenöt év múlva világszerte. Köszönet a pályázat szervezőinek, hogy minden évben láthatjuk, mit jelent Magyarország a 21. században, a fotósoknak és a magyaroknak, ebből látjuk a jövőnket, a múltunkat és a jelenünket
– fejtette ki Keleti Éva.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!