Kokas Katalin: Amikor az ember zenél, akkor a legőszintébb

Van, ahol a zene nemcsak megszólal, hanem kapcsolatokat teremt. A Fesztivál Akadémia Budapest tíz év alatt ilyen hellyé vált: közösséggé, ahol a tanítás, a tanulás és a közös muzsikálás egyszerre van jelen. A fesztivál egyik alapítójával, Kokas Katalinnal az út kezdetéről, a fiatalok inspirációjáról és a jubileumi év rendhagyó programjairól is beszélgettünk.

Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész, érdemes művész Fotó: Csudai Sándor

– Tíz év távlatából hogyan látja, mi az a legfontosabb érték, amely végigkísérte a Fesztivál Akadémia Budapest útját, és amelyet a következő tíz évben is meg szeretnének őrizni?

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás, a Fesztivál Akadémia Budapest alapítói. Fotó: Csudai Sándor

A zene minden művész közös szenvedélye

– A Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) gondolata jóval a tényleges indulás előtt megfogalmazódott bennünk. Férjem, Kelemen Barnabás már 2003-ban, jövőképként írta a szakdolgozatában, hogy szeretné, ha a Zeneakadémia nyáron is megtelne élettel, nemzetközi mércével is a legmagasabb művészi színvonalon. Komoly beszélgetéseket folytattunk erről az akkori rektorral, Batta Andrással is. Ennek alapja, hogy a közös életünk Barnabással már diákkorunkban, 1996-ban kezdődött, és bárhová vitt bennünket a pályánk, lépten-nyomon kerestük a karizmatikus, inspiráló művészeket, akikre felnézhetünk s ez a mindig bővülő művészi közösség évtizedek elteltével színpadi családdá vált. Ma körülbelül háromszáz külföldi és hatvan magyar művésszel állunk kapcsolatban.

A titkunk, hogy egy pillanatra sem tértünk le a magunk által kijelölt útról, huszonkilenc éve közösen, lépésről lépésre haladunk tovább. Az út azonban sohasem lehet öncélú, mindig magasabb rendű dolgot kell szolgáljon.

A nyári kamarazenei fesztivállal párhuzamosan elindultak a mesterkurzusok, pedagógus továbbképzések. A nyári fesztivál mellett az elmúlt három tanévben 342 helyszínen tartottunk mesterkurzust országszerte és határainkon túl, egészen Csíkszeredáig. 4789 diákkal foglalkoztunk egyéni órákon. Manapság a legfontosabb érték szerintünk hidat képezni művészek, közönség, nemzetek és generációk között úgy, hogy csak a minőség számít.

– Az országos mesterkurzus-sorozat mára önálló arculattal bír. Miben látja ezeknek a kurzusoknak a különleges erejét?

– Nemrég, november közepén rendeztük meg Miskolcon a III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversenyt, amelyen a Magyarországgal szomszédos országok és a V4-ek huszonkét év alatti diákjai vettek részt. Erős volt a mezőny, a zsűriben pedig mind a tíz induló országot egy neves professzor vagy művész képviselte. A döntősök automatikusan továbbjutottak a VI. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyre, melyet június végén tartunk a Budapest Music Centerben és a Zeneakadémián. A FAB versenyeink igazi ereje, hogy a nehéz repertoár miatt csak a valóban elkötelezettek vállalják a megmérettetést, ez a legjobbak találkozási pontja. És egymást is hallgatva nagyon fiatalon elhelyezhetik magukat a nemzetközi térben, miközben felfelé húzzák egymást.

Ilyenkor válik világossá: 

aki ezt a pályát professzionális szinten, alázattal szeretné űzni, már hat-nyolc éves korától úgy él, mint egy élsportoló. A tehetség hamar megnyilvánul, kitűnik a gyermek a saját közegéből. Emiatt életbevágó tudnia arról, hogy a nemzetközi térben hol tartanak a hozzá hasonló korú pályatársak. Ez a legnagyobb inspiráció számukra.

– És milyen visszajelzések érkeznek a mesterkurzusokon részt vevő fiataloktól?

– A legfontosabb visszajelzés, hogy a legjobbak visszatérnek. Harmincöt-negyven országból érkeznek hozzánk diákok. Maximalizálnunk kell a létszámot, ami a minőségi szintet szintén emeli. A beküldött felvételeik alapján döntünk. Az a zenei tradíció ritka kincs, amivel mi, magyarok büszkélkedhetünk: a cigányzenénk, melyből például Liszt, Haydn és Brahms is merített, a népzenénk mint tiszta forrása Bartóknak és Kodálynak. Az idei nyári fesztiválon Pál István Szalonnát és Berecz Pityut kértük, hogy a nyitókoncertünk után a Liszt Ferenc térre kiáramló kilencszáz embert lepjék meg magyar népzenével és néptánccal – felemelő volt látni negyven ország művészét, diákjait és a közönséget táncolni a kalotaszegi legényesre! A diákok tíz nap alatt mesterkurzusokkal, koncertekkel, szakmai kapcsolódásokkal gazdagodnak, de a saját bőrükön megtapasztalhatják az életérzést, milyen a magyar vendégszeretet, Budapest látványa, a jó magyar konyha, az élő magyar kultúra.

Óhatatlanul Magyarország kulturális nagyköveteivé válnak.

– Mi az a közös szellemiség, ami a FAB három fesztiválját – a Winterfestet, a Springfestet és a Summerfestet – összetartja, és egyre szélesebb körben teszi vonzóvá?

– A FAB valódi művészi kapcsolatokból született. Azokkal a zenészekkel, akik a fesztiválok magját alkotják, nemcsak szakmai, hanem színpadi barátság is összeköt bennünket. Barnabással is szinte előbb zenéltünk együtt, mint beszélgettünk, mert amikor az ember zenél, akkor a legőszintébb. A zene mindannyiunk közös szenvedélye, és minden művészben ott van a vágy a fejlődésre. A színpadon folyamatosan kihívások elé állítjuk egymást. A közönség pedig nemcsak koncerteket hall, hanem egy közös művészi utazás részese lesz. Talán ezért válnak ezek a fesztiválok számukra is személyessé.

– A jubileumi évben milyen újdonságokkal készülnek, van olyan program, amely különösen közel áll önhöz?

– A következő Summerfestre várjuk Maxim Vengerov hegedűművészt és Martha Argerich zongoraművészt, akik mind a tíz Beethoven hegedű-zongora szonátát szeretnék előadni. Májusban Kelemen Barnabás egy nemzetközi szinten is egyedülálló vállalásra készül: megszólaltatja azt a kilenc hegedűversenyt, amely a nagy magyar hegedűiskola világhírű hegedűművészeinek lett dedikálva. Ezzel a háromnapos, maratoni koncertsorozattal szeretne a világ figyelmét erre felhívni és fejet hajtani előttük a Zeneakadémia nagytermében.

A hegedűművész házaspár szerint manapság a legfontosabb érték hidat képezni művészek, közönség, nemzetek és generációk között úgy, hogy csak a minőség számít. Fotó: Csudai Sándor

Készül egy új irodalmi, zenés produkció is: Szabó Sebestyén László rendezésében Madách Imre Az ember tragédiáját Liszt Ferenc Via crucis című művének vonósnégyes-átiratával kapcsoljuk össze. A két mű hátborzongatóan gyönyörű párbeszédbe lép egymással. Az ember tragédiájában a keresztút, a megváltó stációk útja hiányzik, Liszt zenéje feloldhatja az emberpárt és mindannyiunkat.

Sokat várunk az előadástól, és remélem, hogy a közönséget is felemeli.

– Az ünnepi időszakban van-e olyan zenei vagy családi hagyomány, amelyhez minden évben ragaszkodik, és amely feltölti a következő év művészi feladataihoz?

– Karácsonykor együtt volt a nagy család, a kilencvenegy éves nagymamám is velünk ünnepelt. A gyerekek meglepetéssel készültek. Az adventi koncertünk után a veleméri Szentháromság-templomban szoktunk játszani karácsonykor, idén december 22-én Mozart és Csajkovszkij műveit adtuk elő. De év végén nincsenek koncertek, a gyerekeim és mi is azt szeretnénk, hogy őket öleljük, szükségünk van az együtt töltött időre – ez a legnagyobb ajándék.