Ha valahol felmerülne kérdésként, hogy a magyar nemzet szenvedéstörténetében a Szent István-i ország mely régiója az első, az élen minden kétséget kizáróan Kárpátalja állna. Ottani honfitársaink úgy válhattak az ezeréves nemzet biztonságban és jómódban élő tagjaiból egyik napról a másikra saját hazájukban üldözött kisebbséggé, hogy valójában nem voltak vádolhatók semmi mással, mint nemzeti hovatartozásukkal. Magyar mivoltuk elsőként Benes – nyugaton mindmáig demokratikusnak és liberálisnak beállított – csehszlovák államtákolmányának uralma alatt vált bűnné a trianoni döntést követően.
Magyartalanítás változó brutalitással
Az aktuálpolitikai céllal, ötletszerűen megalkotott közép-európai szláv minibirodalmak szakítottak az Osztrák–Magyar Monarchia hagyományaival, nemzetállam-építésbe kezdtek, és ettől kezdve az uralmuk alá került magyarok valamennyi elcsatolt részen zavaró tényezővé váltak. Kiradírozásuk, beolvasztásuk célja mindenütt azonos, legfeljebb a módszerek brutalitása változó. A cseheké kétségkívül kevésbé volt véres, mint amit a szovjet uralom alatt kellett a kárpátaljaiaknak megélniük, hiszen előbbiek főként „csak” a politikai, nyelvhasználati jogokat korlátozták, „csak” magyar földvagyonokat koboztak el és osztottak szét földreform címén szláv telepesek között, „csak” az etnikai arányokat igyekeztek megváltoztatni a cseh, az ukrán és az orosz népesség módszeres betelepítésével, illetve a magyarok áttelepítésével (hogy most a Pozsonyligetfaluban végrehajtott népirtást ne említsük).
Kárpátalja elszlávosítása
Kárpátalja elszlávosítását Sztálin futtatta fel, akinek kezében az általános birodalomépítési módszertan a kommunista államépítés eszköztárával egészült ki. Kárpátalján az impériumváltás, majd bolsevizálás tankönyvi esete valósult meg 1944-től, kezdve a jog eltörlésével, a tanult rétegek fizikai megsemmisítésével, folytatva az állami terror kiteljesítésével, a kiszemelt embercsoportok kisemmizésének és szó szerinti megsemmisítésének teljes ismert tárházával.
Minderről nem akadémikus szinten, de leghitelesebben a kortanúk beszámolói képesek szólni. Kulcsár Zoltán is egyike azoknak, akik nyolcvan felett, a rémes XX. századi történelmet kárpátaljai magyarként végigélve még képesek a rég- és közelmúltat saját tapasztalataik alapján leírni. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kiadásában megjelent, Magyar sors Kárpátalján című kötet több szempontból is kiemelkedő olvasmány, amely minden korosztály számára jó szívvel ajánlható.
Évszázadnyi szenvedés
A történelmi eseményeket behatóan ismerő szerző egy középiskolai szintű, tehát az átlagolvasó számára is világos, rendszerezett és könnyen befogadható összefoglalását adja a történéseknek egészen az Osztrák–Magyar Monarchia „boldog békeéveitől” Zelenszkij – a kötet lezárultakor még magyar szempontból reményt keltő – választási győzelméig. Amiatt nem érezzük mégsem klasszikus történelemkönyvnek, hogy a szerző kitűnő arány- és ütemérzékkel elegyíti az élethelyzeteket, a karaktereket és az egyéni motivációkat ábrázoló családtörténetet a történelmi összefüggések taglalásával. Ráadásul úgy teszi mindezt, hogy nem riad vissza az idősíkok váltásától sem. Irodalmi szempontból figyelemre méltó, hogy ellenáll az olcsó érzelmi manipuláció kísértésének, a leíró mű mindvégig megmarad a tárgyilagosságnál.
94. Ünnepi Könyvhét
