Ha valahol felmerülne kérdésként, hogy a magyar nemzet szenvedéstörténetében a Szent István-i ország mely régiója az első, az élen minden kétséget kizáróan Kárpátalja állna. Ottani honfitársaink úgy válhattak az ezeréves nemzet biztonságban és jómódban élő tagjaiból egyik napról a másikra saját hazájukban üldözött kisebbséggé, hogy valójában nem voltak vádolhatók semmi mással, mint nemzeti hovatartozásukkal. Magyar mivoltuk elsőként Benes – nyugaton mindmáig demokratikusnak és liberálisnak beállított – csehszlovák államtákolmányának uralma alatt vált bűnné a trianoni döntést követően.

Magyartalanítás változó brutalitással
Az aktuálpolitikai céllal, ötletszerűen megalkotott közép-európai szláv minibirodalmak szakítottak az Osztrák–Magyar Monarchia hagyományaival, nemzetállam-építésbe kezdtek, és ettől kezdve az uralmuk alá került magyarok valamennyi elcsatolt részen zavaró tényezővé váltak. Kiradírozásuk, beolvasztásuk célja mindenütt azonos, legfeljebb a módszerek brutalitása változó. A cseheké kétségkívül kevésbé volt véres, mint amit a szovjet uralom alatt kellett a kárpátaljaiaknak megélniük, hiszen előbbiek főként „csak” a politikai, nyelvhasználati jogokat korlátozták, „csak” magyar földvagyonokat koboztak el és osztottak szét földreform címén szláv telepesek között, „csak” az etnikai arányokat igyekeztek megváltoztatni a cseh, az ukrán és az orosz népesség módszeres betelepítésével, illetve a magyarok áttelepítésével (hogy most a Pozsonyligetfaluban végrehajtott népirtást ne említsük).
Kárpátalja elszlávosítása
Kárpátalja elszlávosítását Sztálin futtatta fel, akinek kezében az általános birodalomépítési módszertan a kommunista államépítés eszköztárával egészült ki. Kárpátalján az impériumváltás, majd bolsevizálás tankönyvi esete valósult meg 1944-től, kezdve a jog eltörlésével, a tanult rétegek fizikai megsemmisítésével, folytatva az állami terror kiteljesítésével, a kiszemelt embercsoportok kisemmizésének és szó szerinti megsemmisítésének teljes ismert tárházával.