Szintén egy kérdés kapcsán az üzletember elmondta: nincs tudomása arról, hogy a Bodnár által képviselt befektető más pályázaton indult volna, Szaniszló egy konkrét projektet említett, ám Bodnárnak nincs tudomása róla, hogy bárhol máshol elindult volna.
Kinek a szájából hangzott el, hogy a főpolgármester eladná a városházát? Berki Zsolt – mondta Bodnár.
Karácsony hozzájárulásával tárgyaltak a Városháza eladásáról?
Bodnár azt nem tudja megítélni, hogy a befektetők mennyire vették komolyan a Városháza eladási szándékát a főváros részéről, de valószínűleg komolyan érdekelte őket ez a projekt is és más értékes ingatlanok megvásárlása, ellenkező esetben nem pazarolják az idejüket a megbeszélésekre. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy Zentai Péter befektetőként jelen volt a második megbeszélésen.
Berki Zsolt szerepére visszatérve megerősítette a levelében leírtat, hogy a 10 százalékos jutalék felvetése után megszakadtak a tárgyalások, mivel ezt elutasította a befektető.
Kérdésre válaszolva azt mondta, a jutalék kapcsán nem vetődött fel benne, hogy ez befolyással üzérkedés lenne, hiszen nem jogász, de rossz érzésük volt. Hozzáfűzte, hogy amint Berki távozott a tárgyalásról, a befektető azt mondta: „Köszönjük szépen, ezt nem!”
Bodnár állítása szerint Barts tájékoztatóján egyértelműen többször is elhangzott, hogy a Városháza eladásáról
a főpolgármester és a főváros vezetésének tudtával és beleegyezésével tárgyalnak.
Azokkal a teóriákkal kapcsolatban, hogy a kormánypártok embere lenne, kijelentette, hogy csak saját magát képviselte a tárgyalásokon, senki nem küldte őt. Megjegyezte egyébként, hogy ismer politikusokat, így például Németh Miklós egykori miniszterelnököt is. Bodnár kérdésre válaszolva elmondta, hogy az általa hozott befektető mellett Berki Zsolt talán más befektetőt is bevonhatott az értékesítésbe, de erről csak szóbeszédet hallott.
Itt lenne az ideje, hogy Karácsony bocsánatot kérjen!
Láng Zsolt, a bizottság fideszes alelnöke egészen másként értékelte az eddigi elhangzottakat, mint Soproni Tamás, aki a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére folyamatosan bagatellizálni próbálta a botrányt. Láng utalt Karácsony Gergely korábbi kijelentéseire, aki fideszes bűnözőnek nevezte Bodnár Dezsőt is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!