Nem ez az első eset, hogy Karácsony trágárságra ragadtatja magát, igaz, korábban legalább zárt körben használt alpári stílust.
– Alapvetően az az érzésem, hogy a f...ért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem – mondta még 2017-ben egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint. Karácsony akkor még utólag bocsánatot kért a szavaiért, ez ezúttal még várat magára.
A magyar politikatörténet legalpáribb beszéde a baloldalt irányító Gyurcsány Ferenchez kötődik. A 16 évvel ezelőtti őszödi beszédben, amelyben Gyurcsány Ferenc beismerte, hogy évekig hazudtak a választóknak, többek között az „elkúrtuk”, a „k…rva ország”, és a „b… meg” kifejezéseket használta. Érdemes megemlíteni, hogy a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökének profán kijelentései zárt körben hangzottak el – majd szivárogtak ki –, nem pedig egy nyílt, vizsgálóbizottsági ülésen.
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!