időjárás 3°C Balázs 2023. február 3.
logo

Nézőpont: Orbán következetesen békepárti, Márki-Zay összevissza beszélt

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2022.04.03. 10:08 2022.04.03. 11:45
Nézőpont: Orbán következetesen békepárti, Márki-Zay összevissza beszélt

– Az orosz–ukrán háború felülírta a korábbi kampánytémákat, azóta pedig Orbán Viktor miniszterelnök konzekvensen képviseli békepárti politikáját, míg kihívója, Márki-Zay Péter „összevissza beszélt”, és erre hivatkozva, választási győzelme esetén meg is tudja változtatni Magyarország háborút elkerülni akaró politikáját – mondta a Nézőpont Intézet igazgatója vasárnap a Kossuth rádióban.

Mráz Ágoston Sámuel a Vasárnapi újság című műsorban hangsúlyozta, Márki-Zay Péter győzelme esetén azt mondhatja, ő szólt előre: minden tekintetben nyitott arra, hogy Magyarország valamilyen módon részesévé váljon a háborúnak. Kiemelte, 

2006-ban Gyurcsány Ferenc nem szólt előre, hanem átverte a választókat, most nehezen érthetően szól előre Márki-Zay Péter, és ezt meg kell hallani. 

Lánczi Tamás politológus arról beszélt, az ellenzék mondhatta volna azt, hogy háború és béke kérdésében egyértelműen a kormány mögött állnak, így ők is és az ország is jobban járt volna, „mint ezzel a háborús propagandával, amibe belekezdtek”. – Ezzel szemben az ellenzék kampánytémává tette a háborút, ráadásul a háború oldalán avatkoztak be – mondta.

Lánczi Tamás szerint ez nem meglepő az elmúlt négy év alapján, hiszen a kormány többször, például a koronavírus-járvány idején is baráti jobbot nyújtott, nemzeti összefogást sürgetett, az ellenzék azonban „rövid, pár perces hezitálás után” úgy döntött, hogy semmilyen módon nem segíti a kormányt, „hanem minden létező módon opponálja”. 

Mráz Ágoston Sámuel megjegyezte, a történelmi valóságnak nem felelnek meg az ellenzék azon állításai, amelyek párhuzamba állítják az orosz–ukrán háborút és az 1956-os magyarországi eseményeket.

Lánczi Tamás elmondta, a DatAdat nevű rejtélyes, Észtországban bejegyzett cég által kiküldött sms-ek jelentik az egyik legnagyobb választási csalást, amelyet a rendszerváltás óta elkövettek. Hangsúlyozta, ennek a cégnek magyar tulajdonosai vannak, a volt kormányfő Bajnai Gordon, az ő volt titokminisztere Ficsor Ádám és az MSZP korábbi kampányfőnöke Szigetvári Viktor, a társaság vezetői között pedig olyanok vannak, akik az amerikai baloldal kampányát szervezték az elmúlt egy évtizedben. 

Lánczi Tamás azt kérdezte, ha ez a cég tisztességesen működik, akkor miért nem Magyarországon végzi a tevékenységét, és hogyan jutott hozzá a választók adataihoz.

Kiemelte, a társaság olyan személyes, bizalmas, érzékeny adatokat tárolhatott törvénytelenül, mint a név és telefonszám, amelyekkel „gonosz módon” vissza lehet élni. Lánczi Tamás szólt arról is, ilyen üzenetek kiküldése több száz millió forintba kerülhet, ezért is probléma, hogy a cég külföldön működik, mert így nem lehet rá alkalmazni a magyar kampányfinanszírozási törvényt. 

A politológus megjegyezte, sajtóhírek szerint a transzatlanti térségben több száz millió forinttal próbálták segíteni az ellenzéket, „volt itt szó kokainpénzekről és másokról”. Mráz Ágoston Sámuel elmondta, különbséget kell tenni, amikor az adott állampolgár a számára szimpatikus pártnak teljesen legálisan hozzájárul az adatai kezeléséhez, majd felhívják őt, míg a DatAdat esetében egy ismeretlen szervezet ismeretlenül szerzett adatokat. – Ki tudja, ma mi fog még történni, milyen üzeneteket kapnak a kiválasztottak? – tette fel a kérdést.

A Nézőpont Intézet igazgatója kijelentette, a választás demokratikus szellemével ellentétes, törvénytelen manipulációnak számítanak az ismeretlen helyről, megfoghatatlanul, befolyásoló szándékkal küldött üzeneteket. Hozzátette, az EBESZ választási megfigyelői hétfőn adják ki következő jelentésüket, 

az ő hitelességük fog azon múlni, hogy megemlítik-e ezt a DatAdat-ügyet, vagy csak a szokásos módon azt mantrázzák, amit a nyugati sajtótól kezdve az összes ilyen európai parlamenti dokumentumban meg lehet találni.

Lánczi Tamás elképesztőnek nevezte, hogy az ellenzék tíz éve követeli a levélszavazatok rendszerének a kiterjesztését, majd amikor Erdélyben találnak tizenhárom megpörkölődött levélszavazatot, akkor az egészet megszüntetnék. – Ez egy inszinuáció, valaki a magyar választási rendszer korruptságának a bizonyítékát akarta legyártani, választási csalást akartak kreálni a határon túli szavazatok érvénytelenítése érdekében – mondta a politológus.

Borítókép: Mráz Ágoston Sámuel (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.