időjárás -4°C Barbara , Borbála 2023. december 4.
logo

Ujhelyi István: Elhervadt a szegfű

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook
2022.04.24. 12:52 2022.04.26. 11:53
Ujhelyi István: Elhervadt a szegfű

„El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott” – közölte Ujhelyi István, a párt európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben. Mint közölte, az MSZP szombati választmányi ülésén egy konkrét javaslatot tárt párttársai elé, mivel szerinte saját magukon kell kezdeni a változást és a változtatást.

Ujhelyi értékelése az, hogy immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség, valamint vállalni kell számukra bizonyos tabuk, így például a harminchárom éves névhez való ragaszkodás vagy a nagypárti működési reflexek elengedését.

Ki kell tudni mondani, hogy elhervadt a szegfű, ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a kaspóval együtt kell kidobni: inkább új földet kell hozni, friss vízzel megöntözni és egy új virágot elültetni

– tette hozzá a politikus.

Újhelyi javaslata szerint mindez a párt átnevezésével valósulhatna meg:

A Magyar Szocialista Párt a jövőben alakuljon át egy olyan szociáldemokrata közösséggé, amely már új nevében is hordozza az értékválasztást és mindazt, amit a választóin keresztül Magyarországnak biztosítani akar: esélyt. Legyen az új közösségünk neve Esély, amely kis, hálózatba kapcsolódó helyi közösségein keresztül nemcsak viszi, de hozza is az üzeneteket és a politikai elvárásokat.

A politikus szerint nincs mire várni, most jött el a pillanat a fordulatra, majd elmondta, hogy a következő hetekben folytatja a már megkezdett országjárását, és további javaslatokat, javító észrevételeket, támogatókat gyűjt az általa felvázolt elképzeléshez. Ujhelyi úgy véli, hogy a megújuló pártnak konkrét ügyek és kézzelfogható vállalások mentén kell képviselnie a választóit.

Borítókép: Ujhelyi István MSZP-s képviselő az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.