A DK és rendszerellenes útitársai
Gyurcsány Ferencék nem tudnak hatalomra kerülni, ezért céljuk a rendszerváltás.
Gyurcsány Ferencék nem tudnak hatalomra kerülni, ezért céljuk a rendszerváltás.
Előválasztási vesztesek is juthattak mandátumhoz.
Hazug és álságos az a narratíva, hogy a baloldali pártokat pénzügyileg kivéreztetnék.
Szanyi Tibor szerint mivel tudták, hogy nem nyernek, a hatpárti összefogás a parlamentbe bejutva minél több pénzhez akar jutni.
Biztossá vált, hogy még négy évet eltölthetnek a parlamentben a történelmi vereséget összehozó baloldali pártvezetők.
– Ha az újjászületés esélyét választjuk, abban kész vagyok vezetői szerepet vállalni – írta a politikus közleményében.
A politikus szerint az egykori szélsőjobboldali pártnak vissza kell térni a valósághoz, és meg kell találni a politikáját.
A szivárványkoalíció minden pártjában gyökeret vertek az anarchikus nézetek.
A baloldali politikus a tisztújításon nem indul a tisztségért.
A MSZP európai parlamenti képviselője átnevezné és radikálisan megújítaná a pártját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.