A DK és rendszerellenes útitársai

Különös performansznak lehettek tanúi a magyar belpolitika mindennapjait figyelemmel kísérő választók az Országgyűlés május 16-i ülésnapján, ahol az április 3-án megválasztott képviselők ötödször is miniszterelnöknek választották Orbán Viktort. A performansz előadója Gyurcsány Ferenc volt, aki súlyos zihálások közepette elmondott beszédében egyszerűen törvénytelennek minősítette a megalakuló kormányt. A minden jóízlést sértő és a kulturált politikai kommunikáció alapvető normáit áthágó hangnem és tartalom azonban nem arról árulkodott elsősorban, hogy Gyurcsánynak nem volt gyerekszobája (bár ez is igaz), és hogy a nevelése során kimaradt néhány, megfelelő időben elcsattanó atyai pofon, hanem ezen túlmenően valami egészen másról.

Nem Gyurcsány egyszemélyes produkciójáról volt szó, hanem egy előre megtervezett és egységes DK-s kommunikáció berobbantásáról, amit még aznap este követett a szigorúan független-objektív újságíróból Orbán-gyűlölő, baloldali – és mint ilyen – természetesen európai és demokrata politikussá avanzsált Kálmán Olga ATV-beli szereplése, aki már frakciószóvivőként erősítette meg, hogy a DK törvénytelennek tartja a kormányt. Az érvelés ott és akkor még nem volt teljesen kiforrott, abban olyan, jogilag és politikailag egyaránt nehezen értelmezhető kategóriák szerepeltek, mint például „hitem szerint” vagy „személyes meggyőződésem” – ennek ellenére a Demokratikus Koalíció politikusai azóta folyamatosan a „törvénytelen Orbán-kormányról” beszélnek, és láthatólag a teljes ciklus során egyfajta eposzi jelzőként gondolják a törvénytelen szót a kormányra aggatni. Ennek következtében valószínűleg még számtalanszor fogja tőlük megvonni a szót Kövér László – mindannyiunk megelégedésére.

A kommunikációt kitaláló és beindító Gyurcsány Ferencnek, annak ellenére, hogy szemmel láthatóan naponta mér súlyos csapásokat az agysejtjeire, még mindig több esze van, mint bármelyik másik ellenzéki szereplőnek, sőt lehet, hogy több, mint az összes többinek együttvéve. Az új DK-s kommunikáció ugyanis arról tanúskodik, hogy miközben az összes ellenzéki párt támolyogva keresi a helyét, mint a kiütött és a teljes kiszámolás előtt még éppen talpra állt ökölvívó a ringben, addig a DK határozottan és célratörően megpróbál elfoglalni egy olyan politikai pozíciót, amelyben – a magyar politikatörténet tanúsága szerint – számíthat a szavazatok 15-20 százalékára.

További Vélemény híreink

Gelencsér Ferenc lett a Momentum új elnöke

Ez a pozíció a fennálló politikai rendszert – tehát nem a kormányt, hanem a teljes rendszert! – bíráló, azt megváltoztatni kívánó (lásd: rendszerváltás mint kitűzött cél az ellenzéki oldalon), rendszerellenes, szélsőséges, antidemokratikus párt pozíciója, amilyen pártból a XX. században kettő is jutott nekünk, a nyilaskeresztes párt és a kommunista párt. Ezekhez hasonló pártot épít és hasonló kommunikációt visz ma Gyurcsány Ferenc. Erős persze a tolongás az ellenzéki térfélen, mert ugyanerre a pozícióra pályázik a kommunikációjában a legaljasabb indulatokra, a prolik hergelésére építő Jakab Péter a Jobbikkal, és afféle ifjúkommunista pártként a Momentum is. Igaz, ők egyelőre csak a „kommunista light” verzióig jutottak, mert bár nincsenek híján vadabbnál vadabb ötleteknek, ezek cizellálását egyelőre megakadályozza, hogy egyrészt lassan állandó elfoglaltságukká válik új elnök választása az éppen regnáló helyett, másrészt pedig az a tény, hogy – mint Dömötör Csaba fogalmazott a parlamentben – szellemi képességeiket tekintve nem éppen a legélesebb kések a fiókban. Ott van még Márki-Zay Péter (egyelőre párt nélkül, mert a pártalapításhoz szükséges tíz embert sem tudja összeszedni), aki szintén rendszerváltásról álmodik, miközben korábbi leghűségesebb szövetségesei – régi jó bolsevik szokás szerint – versengve szúrják a hátába a kést.

A rendszerellenes pártok (korábban a nácik, nyilasok, kommunisták, ma Magyarországon a DK, Jobbik, Momentum) közös jellemzője, hogy nem kívánnak élni a rendszer kínálta politizálás lehetőségével, a politizálás legfőbb intézményét, a parlamentet és annak üléseit bojkottálják vagy az üléseket politikai demonstrációkra használják, ennek részeként az ülésekről sokszor látványosan és hangosan kivonulnak. Előszeretettel nyúlnak szokatlan, a politikai kultúrától/kulturált politizálástól idegen, sok esetben törvénytelen, erőszakos eszközökhöz, akár a Parlament falai között (szavazások fizikai akadályozása, molinók lengetése, sípolás, fütyülés), akár azonkívül (erőszakba torkolló utcai demonstrációk, zavargások, amikre példát szolgáltatott az MTVA épületének megszállása, a rendőrsorfal dobálása). Mindez következik a természetükből és a politikai céljaikból, hiszen magával a rendszerrel állnak szemben, rendszert akarnak váltani.

Ezt akarták a nyilasok és a kommunisták is (nem véletlen, hogy a Horthy-korszakban mindkét pártot betiltották), és rendszerváltásról beszél ma a DK, a Momentum, a Jobbik és Márki-Zay Péter is. Amikor aztán valamilyen módon hatalomra kerülnek, neki is látnak a rendszerváltásnak. Erről bőségesen vannak tapasztalataink – a nyilasokkal kapcsolatban kevesebb, hiszen csak rövid idő adatott nekik, a kommunistákkal kapcsolatban több, mert ők jó negyven évig ültek a nyakunkon. A rendszerváltáshoz hozzátartozik a politikai ellenfelek vagy az új rendszerrel egyszerűen csak nem szimpatizáló polgárok kivégzése, bebörtönzése vagy egyéb módon történő tönkretétele, néhány esetben bírósági pereket imitáló előadásokkal próbálva a jogszerűség látszatát kelteni, amelyek közül nem egynek a megszervezésében és lebonyolításában Gyurcsányné Dobrev Klára nagyapja – Apró Antal – elévülhetetlen érdemeket szerzett. És azt ugyan nem tudjuk, hogy mit jelentene pontosan ma egy rendszerváltás, azt azonban igen, hogy a politikai leszámolás minden tekintetben a részét képezné, hiszen ezt halljuk a mai magyarországi rendszerellenes politikusoktól, például Gyurcsány Ferenctől („magukat el fogják vinni”, Vidnyánszky és társai földönfutók lesznek), Jakab Pétertől („nem fog megremegni a kezem, amikor önt bilincsbe kell verni”) vagy Fekete-Győr Andrástól (újságírók eltiltása, felcsúti per). A legkevésbé sem zavarja őket, hogy mindez törvénytelen, hiszen egyrészt régi kommunista trükk szerint ők is megpróbálják különböző eszközök alkalmazásával a törvényesség látszatát kelteni, másrészt indoklásuk központi elemét képezi az, hogy ők egy törvénytelen rendszerrel szemben lépnek fel.

A rendszerellenes pártok mélyen antidemokratikusak. A procedurális demokrácia intézményeit és a demokratikus eljárások eredményét megkérdőjelezik, aminek az az oka, hogy képtelenek szabad választásokon többséget szerezni. 1939-ben a nyilasok nem egészen 15, 1945-ben a kommunisták szűk 17 százalékot szereztek. A Medián legutóbbi felmérése szerint a DK, a Momentum és a Jobbik hárman együtt éppen erre az eredményre számíthatnának, ha most lennének a választások. Az ilyen pártok szavazatszerző potenciáljának maximuma 20-25 százalék környékén van, a 15 százalékot pedig garantáltan hozzák. Mivel többséget nem tudnak szerezni, ezért a választások szabad mivoltát és tisztaságát kérdőjelezik meg.

Szerintük a választások nem fejezik ki a valódi népakaratot, a népakarattól egy csúsztatással eljutnak a törvényességig, illetve annak megkérdőjelezéséig, a törvénytelen kormánytól pedig egy lépés a törvénytelen rendszer, amely törvénytelenségének a legfőbb bizonyítéka, hogy ők nem tudnak hatalomra kerülni, ezért aztán céljuk a rendszerváltás. Erre egyetlen esélyük, hogy külső erő segíti őket hatalomra. Így juttatták hatalomra a nyilasokat a németek, a kommunistákat a szovjetek, így bízik abban Márki-Zay Péter, hogy majd egy külső erő hatására összeomlik az „Orbán-rendszer”, és így kilincselnek külső beavatkozásért az Európai Uniónál a DK és a Momentum politikusai, arra kérve az uniós politikusokat és tisztviselőket, hogy lennének szívesek hatalomra segíteni őket, mert maguktól képtelenek erre. Az EU pedig – magára vállalva a hitleri Németország és a Szovjetunió korábbi dicstelen szerepét – a rendszerváltás érdekében készséggel avatkozik be a magyar belpolitikába.

Az ellenzéki oldalon többen is megcélozták a 15-20 százalékos választási eredményt garantáló, a fennálló politikai rendszert bíráló szélsőséges, rendszerellenes, antidemokratikus politikai párt pozícióját. Ebből jól meg lehet élni, és ha a nemzetközi helyzet nekik kedvezően alakul, több-kevesebb erőszakkal fűszerezve akár kormányra lehet kerülni. De míg a Jobbik, a Momentum (és Márki-Zay Péter) látványosan szerencsétlenkedik, addig a DK profi módon nekilátott ezen politikai image felépítésének. Erről szólt Gyurcsány Ferenc május 16-i parlamenti felszólalása, és erről szól az azóta zajló DK-s kommunikáció.

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc nyilatkozik a sajtónak, miután leadták szavazataikat az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)