– A Jobbik jelenlegi vezetése az április 3-i történelmi vereség után egyszerű üzeneteket küldött felénk: mi mindent jól csináltunk, ebbe a küzdelembe mindenki mindent beleadott, ha csak a Jobbikon múlt volna, itt bizony kormányt váltunk. A vereségnek közöttünk nincsen felelőse, azt máshol kell keresni, az eddigi „keresztényszociális néppárti” politikát pedig folytatni kell. Erősek vagyunk, jó az irány. Stabilitás van – írja elnökjelölti szándéknyilatkozatában Stummer János.
A Jobbikos politikus szerint az igazság ezzel szemben az, hogy bajban vannak. Mint jelezte, a Jobbik politikája megérett a változtatásra, s úgy véli, a mostani pártvezetéssel erre a közvetlen előzmények okán nincs esély.
– Hogy merre tovább? […] A helyes utat nem kávéházakban, nem budai erkélyeken, nem közvélemény-kutató intézetekben, hanem a hétköznapok valóságában kell a következő időkben közösen megtalálnunk – részletezte. Stummer szerint az egykori szélsőjobboldali párt soron következő elnökének a valóságot kell újra megtalálnia. Április 3-án Békés megyei 1. számű országgyűlési egyéni választókerületében Herczeg Tamással szemben vereséget szenvedő politikus azt írta, neki esze ágában sincs beülni a Parlamentbe „a Jobbik elnökének ugyanis most semmi keresnivalója nincs az Országgyűlésben”, mert úgy véli, a valóság nem odabent van.