A legnagyobb veszély belülről fenyegeti Európát

Orbán Viktor miniszterelnök a sokéves szokásnak megfelelően idén is megtartotta tusványosi beszédét, ami hagyományosan az elmúlt év eseményeit és folyamatait szokta elemezni és útmutatást szokott adni a következő év politikai prioritásait illetően. A jövő tavaszi országgyűlési választások előtti utolsó tusványosi beszéd – sokak várakozásával szemben – nem az előttünk álló belpolitikai küzdelmet állította a középpontba, bár itt-ott tett egy-két oldalvágást a Tisza irányába is, hanem a legfontosabb világpolitikai folyamatokat. A beszéd a háború és béke, Európa, azon belül Közép-Európa és Magyarország sorskérdéseit vizsgálta.

Nem sűrűn fordul elő a világban, hogy egy politikai vezető ilyen érzékeny témákat, ilyen mélységben, nyilvánosan elemezzen.

Először egy világháború kitörésének esélyét elemezte. Lesz-e világháború? – tette fel a kérdést. A válasza az volt, hogy bár Donald Trump hatalomra kerülésével ennek valószínűsége csökkent, de az előjelek sokasodnak és a veszély az idő előrehaladtával folyamatosan nő. Egyetértve értékelésével, a magam részéről azt gondolom – bár tudom, hogy ezzel a véleményemmel nem leszek széles körben népszerű –, hogy

a nukleáris fegyverek tömeges megléte nem növeli, hanem egyértelműen csökkenti a veszélyt, hiszen mindenki tudja, hogy egy ilyen háború kitörése az emberiség végét jelentené. Az, hogy a sokak szerint ugyancsak világháborúnak tekinthető hidegháború nem vált forró háborúvá, javarészt ennek köszönhető.

Míg a két világháború előtt a kirobbantók azt gondolták, hogy a háborúk megnyerhetők, addig egy atomháború esetén elejétől világos, hogy mindenki csak veszíthet. A probléma sajnos az, hogy nemcsak olyanok élnek egyre kevesebben, akiknek saját tapasztalatuk van egy valós atomtámadás hatásairól, de olyanok is, akiknek a 80-as évek végéig napi szinten kellett rettegniük ettől, így eszükbe sem jutna ezzel a tűzzel játszani, míg a fiatalabb generációkban ez a gát már csak elméleti, mert nem a saját tapasztalatukon alapul.

Magyarország konkrét cselekvési alternatívái szempontjából sokkal fontosabb, amire ezt a gondolatmenetet a miniszterelnök kifuttatta:

mindenkinek erőfeszítéseket kell tennie a béke megőrzése érdekében, és Magyarországnak minden erejével azon kell lennie, hogy kimaradjon egy ilyen – vagy bármilyen – háborúból. Ezzel csak egyet lehet érteni, a kérdés mindig a hogyan.

A válasz rendkívül szerteágazó, de a lényege az, hogy a mindenkori magyar államnak abban a helyzetben kell lennie, hogy képes legyen szuverén döntéseket hozni és azokat végig is vinni. Ez messze nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik, és a ma kis kompromisszumai a nemzeti szuverenitást illetően könnyen vezethetnek a jövőben akár beláthatatlanul súlyos következményekhez is.

A beszéd hátralevő részében a miniszterelnök Európa helyzetével foglalkozott, ami egy szóban összefoglalva: kétségbeejtő.

Mostanra az Európai Unió minden világpolitikailag fontos szereplővel valamilyen konfliktusba keveredett, még a saját szövetségesével, az Egyesült Államokkal is. Európa ideológiavezéreltté vált, miközben a többi szereplő pragmatikusan, a saját érdekeit szem előtt tartva közelít a problémákhoz.

A következmény az, hogy Európa folyamatosan veszít világpolitikai súlyából. Ebből a negatív spirálból kikerülni csak akkor van lehetőség, ha az európai választók leváltják a leszerepelt politikai vezető osztályt és radikálisan új irányt jelölnek ki.

A legnagyobb veszély azonban, ami Európát fenyegeti, nem kívülről fenyeget, hanem belülről. Európa ugyanis feladta önnön lényegét, civilizációs önazonosságát,

vagy ha megengedőbben akarok fogalmazni, akkor is a legjobb úton halad efelé. A kereszténység mint kulturális összekötő eszmerendszer alapértékeinek feladásával és az idegen kultúrákból érkező kontrollálatlan migráció megengedésével, sőt ösztönzésével Európa éppen öngyilkosságot készül elkövetni. Sajnos a szemünk előtt válik valósággá az a régi mondás, hogy a nagy civilizációkat sosem külső ellenségek győzik le, hanem mindig saját maguk.

Belátható időn belül Nyugat-Európa nagy része vegyes kultúrájú társadalmakká alakul, folyamatosan növekvő muszlim aránnyal. A nagyvárosok hamarosan iszlám többségűek lesznek, és az afrikai népességrobbanás következtében várható újabb migrációs hullám még meg sem indult. Eközben a nyugat-európai társadalmak nincsenek abban a lelki és szellemi állapotban, hogy meg tudják ettől védeni magukat.

Jó hír a sok rossz hír között, hogy mindez nem igaz Magyarországra és a térségünkre nézve, így a jövő Közép-Európáé. Bár Nyugat-Európa mindent megtesz, hogy minket is belerángasson a saját maga által előidézett slamasztikába, hogy nekünk se legyen jobb, mint nekik – ezt már én teszem hozzá.

Mindebből

a miniszterelnök értékelése szerint az következik, hogy tíz éven belül nemcsak a déli, hanem sajnos a nyugati határainkat is védenünk kell majd a migrációs áradattal szemben.

Ezzel is nehéz lenne vitatkozni, főleg ha azokra a képsorokra gondolunk, hogy Németországból már ma is Lengyelországba próbálják átzsuppolni a nem kívánt migránsokat. Ha az ember a helyzetet hideg fejjel továbbgondolja és megpróbálja elképzelni azokat az időket, amikor Nyugat-Európa iszlám lakossága már „túlnövi” az eredeti népességet és ebből következően bizonyos országokban demokratikus úton megszerezheti a nemzeti főhatalmat, sajnos olyan jövő sem elképzelhetetlen, amikor katonai úton kell majd magunkat megvédeni a nyugatról jövő, az iszlámot terjeszteni kívánó agressziótól.

Hacsak Európa sürgősen fel nem ébred és nem kezd el tenni valamit ez ellen.

A szerző a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója