Maga az ügy nem pusztán trianoni utózönge. A 30-as évek végén egy Onisifor Ghibu nevű román vasgárdista politikus egyszerűen átíratta a rendházhoz és a templomhoz szervesen kapcsolódó iskolaépület telekkönyvi iratait Románia nevére, bírósági határozat nélkül, szerződés nélkül, jogcím nélkül.

Csupán egy telekkönyvi hivatal belső aktusa kellett hozzá, és az egész ingatlanegyüttes – iskola, rendház, sekrestye, templom – papíron máris állami tulajdonná vált. Mindezt úgy, hogy a cselekmény nyíltan szembe ment a Románia által 1927-ben aláírt, majd 1929-ben törvénybe iktatott konkordátummal, amely a Szentszékkel kötött nemzetközi szerződésként kifejezetten garantálta a katolikus egyházi rend tulajdonjogát és ingatlanainak sérthetetlenségét. Ebbe a velejéig törvénytelen, és annak idején el is kaszált aktusba kapaszkodik bele ma is a váradi román dominanciájú önkormányzat, miközben az eredeti, 1887-es telekkönyvi bejegyzés, amely a premontrei rend nevén örökítette meg a tulajdont, sohasem szűnt meg érvényes lenni.

A román kommunisták annak idején elvették a rendtől az iskolaingatlant, ám a szerzetesek életét nem tették lehetetlenné: bérleti díjat fizettek az elvett épületrészekért, hagyták élni a papokat, nem vették el a rendházat, sem a sekrestyét, ami nélkül misét sem lehet tartani, de nem vették el tőlük a hálófülkéket, a konyhát, a vizet, az áramot. Mert tegnap tulajdonképpen ez történt meg, a kivéreztetés legújabb fázisa. Képzeljék csak el, ha mindez mondjuk a bencésekkel történne meg Pannonhalmán, vagy a gödöllői premontreiekkel. És képzeljük el, ha a román ortodox egyházzal.

Na, ekkor kellett volna már azonnal rászólni Romániára, hiszen nem volt még kampány sem. Hogy milyen külgazdasági indokok vezettek a lapításhoz – mert ez nagyon egyértelműnek tűnik –, az talán majd kiderül, de most már a 24. órába léptünk.

Hiába gyűlt össze több mint 16 ezer aláírás a gyalázatos kilakoltatási kísérlet ellen, hiába állt ki több váradi magyar és román is az ordító jogsértés ellen mindenféle ellenszél ellenére, s hiába utazott le az apát támogatása érdekében Németh Zsolt a Fidesz részéről, majd Toroczkai László a Mi Hazánk oldaláról, hiába állt ki Tőkés László már Tusványoson, Orbán Viktor mellett ülve Fejes Rudolf Anzelm mellett, ennek semmilyen vonzata nem lett. Tegnap hajnalban ugyanis rátörték a falat a rendre az iskola felől, épp ahogy túljártak az eszünkön az első világháború végén. 

Lapunk már a kezdetek óta követi a váradi eseményeket, és jómagam már évekkel ezelőtt hangoztattam, hogy az új erdélyi műveleti terület bizony Szent László városa lett, aminek sokkal több figyelmet kellene szentelni. A várost ráadásul szokás negligálni még a nyári erdélyi kirándulások során is, pedig itt aztán igencsak meg lehet tapasztalni, hogy milyen a valódi magyar sors Erdélyben. Ez nem a Székelyföld, ahol minden annyira „magától értetődő”.
Románia jelenleg úgy ragaszkodik a premontrei ingatlanvagyonhoz – ami mellesleg a Várad melletti Félixfürdőt is érinti –, mintha legalábbis az élete múlna rajta. Minden jogot áthág, s úgy viselkedik, mintha nem lenne istene sem. Mindez persze érthető: óriási ökölcsapásra készülnek, ami nemcsak a helyi magyarságot törheti meg, hanem az ügyben szinte tetszhalott pózt felvevő római katolikus egyházat is.