Zelenszkij felhívására demonstrált a baloldal – alig voltak a tüntetésen

A tüntetést szervező Juhász Péter sajnálta, hogy kevesen jöttek el, az Erzsébet híd lezárása miatt komoly dugó alakult ki.

Magyar Nemzet
2022. 04. 02. 15:53
Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ukrán elnök pár hete tett közzé felhívást arra vonatkozóan, hogy az Ukrajnával szolidáris országok demonstrációval álljanak ki országa mellett. Juhász Péter a tüntetést megnyitva arról beszélt, hogy 

Zelenszkij felhívása miatt  kötelességüknek tekintették, hogy megszervezzék a mai tüntetést.

Az Együtt egykori elnöke mindezek mellett 

sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a kezdésre mindössze száz fő gyűlt össze az Erzsébet híd pesti hídfőjénél felállított színpad előtt. 

Az érdeklődők száma a tüntetés kezdete után valamivel nőtt, közben viszont a híd előzetes bejelentés nélküli lezárása miatt 

a budai oldalon hatalmas dugó alakult ki. 

Egy ideig úgy tűnt, a feltorlódott autósok többen vannak, mint a tüntetők, a sor elején álló gépkocsivezetők kiszálltak autójukból, elsétáltak a színpadhoz megnézni, miért nem haladhatnak tovább.

Fotó: Kurucz Árpád

A felszólalók jórészt a kormányt kritizálták, 

Törley Katalin tanár szerint a kormány elhallgatja az orosz agresszió súlyát, Pintér Béla színházi rendező pedig arra kérte a résztvevőket, mondják ki Orbán helyett is: „éljen az ukrán szabadság, ruszkik haza”. 

Ungváry Krisztián történész szerint Ukrajna most Orbán ellen is harcol, mert a magyar miniszerelnök, hasonlóan az orosz elnökhöz, elutasítja a demokráciát. Ungváry a kormányfő egy korábbi beszédével próbálta alátámasztani, hogy kívánatos lenne belesodródni a háborúba. – Vagy ide, vagy oda kell állnod – bizonygatta szónoklatában. 

A magyar baloldal korábbi háborúpárti megnyilvánulásairól ITT írtunk. 

A tüntetés végül egy óra alatt véget ért, 

Juhász Péter a meghirdetett időpont előtt fél órával megköszönte a részvételt mindenkinek,

és arra biztatta a demonstrálókat, hogy holnap szavazzanak a baloldal közös listájára. 

Fotó: Kurucz Árpád

A résztvevő ukrán tüntetők (a résztvevők egy jelentős részét adták az Ukrajnából érkezők) jó része szétszéledt, a váratlan hideg miatt többen még az egyórás időtartamot sem bírták ki, néhányan pedig a Madách tér felé vették az irányt, ahol 17.30-tól Márki-Zay Péter tart kampányzárót. A Magyar Nemzet arról a baloldali rendezvényről is beszámol majd.

 

Borítókép: Legyen végre vége tüntetés (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.