Az állam- és kormányfők e heti csúcstalálkozóján elfogadandó nyilatkozattervezet szerint bevezetnék az embargót a tengeren érkező orosz olajra, de ideiglenes felmentést kap a tilalom alól a vezetéken érkező nyersanyag – értesült a Reuters. A tengeri kikötővel nem rendelkező Magyarország, Szlovákia és Csehország esetében tehát későbbre halasztják az embargót.
Felmentést kaphat a vezetékes olaj – csak nem tudni, meddig
Az EU-csúcson még nem döntenek, meddig kapunk felmentés az orosz olaj importjának tilalma alól – olvasható a VG.hu cikkében.

A hírügynökség emlékeztet, hogy a szöveget még átírhatják, mivel ez az a kompromisszum, amelyben a hétvégén nem sikerült megállapodni.
Az értesülés szerint a csúcson nem fogják véglegesíteni, mit jelent pontosan az „ideiglenes” felmentés.
A diplomaták és miniszterek feladata lesz olyan megoldást keresni, amelyik biztosítja, hogy tisztességes marad a verseny az orosz olajat továbbra is vásárlók és azok között, akiktől megvonják ezt a lehetőséget.
Az EU-csúcs délután két órakor kezdődik, de akár ennél korábban is napvilágot láthatnak fontos nyilatkozatok. A fejleményeket figyeljük és frissítjük az anyagunkat.
További Belföld híreink
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: a Barátság I. kőolajvezeték a szlovák Transpetrol kőolajszállító vállalat kistompai átemelő állomásánál (Fotó: MTI/Komka Péter)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bokros Lajos megszüntetné a 13. és 14. havi nyugdíjat
A volt gazdasági miniszter véleménye egybecseng a Tisza Párt kiszivárgott programjával.

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – A Tisza kedvenc politológusa szerint a választásig mindenki befoghatná a száját
Ruff Bálint úgy véli, nem szabad beszélni az elképzelésekről, az a lényeg, hogy Magyar Péterék választást nyerjenek.

Ürülék a plakátokon és fellógatott Fidesz bábu – Magyar Péter szeretetországa újabb szinte lépett
A Tisza elnököt övező kínos kérdésekről, az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról és a négy éve tartó háborúról is szó volt az Igazság órájában.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bokros Lajos megszüntetné a 13. és 14. havi nyugdíjat
A volt gazdasági miniszter véleménye egybecseng a Tisza Párt kiszivárgott programjával.

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – A Tisza kedvenc politológusa szerint a választásig mindenki befoghatná a száját
Ruff Bálint úgy véli, nem szabad beszélni az elképzelésekről, az a lényeg, hogy Magyar Péterék választást nyerjenek.

Ürülék a plakátokon és fellógatott Fidesz bábu – Magyar Péter szeretetországa újabb szinte lépett
A Tisza elnököt övező kínos kérdésekről, az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról és a négy éve tartó háborúról is szó volt az Igazság órájában.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!