Ismét vádat emeltek Tasnádi Péter ellen

Ismét vádat emeltek a közismert vállalkozó – Tasnádi Péter – ellen, aki hat évet kaphat, amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz. A csoportosan elkövetett önbíráskodást a vádirat szerint tavaly Jászalsószentgyörgyön követte el többedmagával.

2022. 05. 09. 6:10
Tasnádi Péter
Budapest, 2016. szeptember 14. Az ítélethirdetés után elvezetik a vesztegetéssel vádolt Tasnádi Pétert büntetőperének befejeztével a Fővárosi Ítélőtáblán 2016. szeptember 14-én. Az ügyben Tasnádit jogerősen felmentette a bíróság. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ügyészségi közlemény szerint a Jászberényi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászalsószentgyörgyi férfival – és négy társával – szemben, aki verőlegényekkel fenyegetőzve, egy büntetett előéletű budapesti férfi – Tasnádi Péter – segítségével akarta rendezni volt feleségével fennálló pénzügyi vitáját.

A vádirat szerint a 45 éves férfi tavaly január közepén a közösen lakott jászalsószentgyörgyi otthonukban azzal fenyegette meg volt feleségét, hogy verőlegényeket fogad ellene, és az összes pénzét arra fogja áldozni, hogy tönkretegye őt, ha a házzal kapcsolatos, jogosnak hitt pénzbeli követeléseit nem teljesíti.

A férfi pár nap múlva tettekre váltotta volt párjának tett kijelentéseit. Felhívott egy 72 éves budapesti, korábban zsarolás és önbíráskodás miatt büntetett férfit, és megbízta őt azzal, hogy fizetség ellenében segítsen neki követeléseit kikényszeríteni. A vád szerint a megbízott férfi a magyar alvilág egyik legismertebb alakja, aki kisebb megszakításokkal összesen 16 évet töltött börtönben többek között önbíráskodás, súlyos testi sértés, adócsalás, zsarolás, lőfegyverrel visszaélés és bűnszervezetben elkövetett emberölés kísérlete miatt.

A volt férj által megbízott férfi tavaly április 24-én a déli órákban három termetes, sportos testalkatú, húszas éveiben járó férfi kíséretében odautazott a jászsági településre. Amikor a vitás ingatlanban lakó hölgy meglátta a négy férfit a háza előtt, azonnal rádöbbent, hogy volt férje beváltotta ígéretét, mert az autóból kiszálló 72 éves férfiben egy olyan személyt ismert fel, akit korábban bűnügyi híradásokban látott. A nő félelmét tovább fokozta, hogy ez a férfi arra utasította háromfős kíséretét, hogy álljanak a ház bejárata elé, és senkit ne engedjenek be oda, amíg ő a volt férjjel és a sértett hölggyel rendezi a vitás anyagi kérdéseket. A nő azonban továbbra sem akart fizetni, ezért a férfi magára hagyta őt és a volt férjét, de távozása előtt nyomatékosan kijelentette, hogy hamarosan visszajön, mert „a mai napon itt egyezségnek kell születnie”.

A férfi kis idő múlva vissza is ment a társai által őrzött házba, és ismét felszólította a sértett hölgyet az „egyezségkötésre”. A nő az általa bűnügyi hírekből ismert férfitól és háromfős kíséretétől való félelmében beleegyezett abba, hogy havi ötvenezer forintot fog fizetni volt férjének azért, hogy lemondjon a házassági bontóperükben a ház egyik szobája vonatkozásában neki ítélt kizárólagos használati jogról. Miután a hölgy a rákényszerített egyezség alapján az első havi ötvenezer forintot kifizette, a volt férje által megbízott férfi és emberei távoztak az ingatlanból.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a 72 éves, büntetett előéletű Tasnádi Péterrel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztést szabjon ki. Az ügyészi indítvány alapján a vádlott – amennyiben beismeri a bűncselekmény elkövetését – hat év börtönben letöltendő szabadságvesztésre számíthat.

Tasnádi Pétert a Terrorelhárítási Központ kommandós egysége fogta el a jászsági eset után. A büntetett előéletű férfi a történteket – saját szemszögéből – egy tévéműsorban is elmesélte, illetve a saját videóblogján is beszámolt róla. Szerinte nem követett el bűncselekményt, csak közreműködött a vitás helyzet feloldásában.

Borítókép: Az ítélethirdetés után elvezetik a vesztegetéssel vádolt Tasnádi Pétert büntetőperének befejeztével a Fővárosi Ítélőtáblán 2016. szeptember 14-én (Fotó: MTI/ Mohai Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.