Nyugdíjazását kezdeményezte a közmédia vezérigazgatója

2015. július 1-je óta irányítja a közmédiát Dobos Menyhért. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. első vezérigazgatója a mai nappal kezdeményezte nyugdíjazását a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumánál. Vezérigazgatói feladatait az új vezérigazgató hivatalba lépéséig kívánja ellátni – derül ki az MTVA közleményéből.

Forrás: MTVA2022. 05. 06. 14:50
Dobos Menyhért
Szent István-díjjal tüntették ki a Duna Televíziót Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dobos Menyhért 1950. augusztus 27-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1969-ben a Landler Jenő Híradásipari Technikum Híradásipari technikus szakán kezdte meg, majd miután itt diplomát szerzett, elvégezte a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának humán szervező szakát. Televíziós karrierjét 1969-ben kezdte a Magyar Televízióban, videó- és hangtechnikusként, ahol feladata televíziós játékok és közéleti műsorok gyártása, valamint helyszíni közvetítések készítése volt. 1976-tól 1992-ig képmérnökként, majd 1992 és 1993 között médiamenedzserként dolgozott. 1993-ban előbb osztályvezetővé, majd főosztályvezetővé, később pedig titkárságvezetővé nevezték ki. 1993 végén megválasztották az MTV Közalkalmazotti Tanács elnökévé, amely pozíciót 1996-ig viselt.

2000-től 2002-ig az Elnöki Kabinet vezetője, 2003-ban pedig közéleti igazgatóvá nevezték ki, amely tisztségében feladata az egyházi, vallási, kisebbségi, közéleti, valamint a határon túli műsorok felügyelete és irányítása volt. 2010 júniusától novemberig az M1 és M2 csatornák műsorigazgatója, 2010 júniusától pedig a Magyar Televízió szolgáltatási vezérigazgató-helyettese. 2011 áprilisától tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettes 2011 szeptemberéig, amikor megválasztják a Duna TV Zrt. vezérigazgatójának. A magyar közmédia átszervezésével 2015. július 1-jétől a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

 

Vezérigazgatóként elvitathatatlan érdemeket szerzett a magyar közszolgálati médiaszolgáltató szervezeti és koncepcionális átalakításában, és a korábban széttagolt közmédia rendszer egységesítésében. Az ő nevéhez köthető továbbá a torockói Duna-ház 2014-es megnyitása is, amely a magyar kultúra, nemzeti identitás és anyanyelv megőrzésének helyi központjává vált. Tevékenységét több ízben is elismerték, így 2015-ben elnyerte a Goldmark Péter Károly-díjat, 2017-ben pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2019-ben Torockó díszpolgárává választották, és még ugyanebben az évben elnyerte a Wekerle Sándor gazdasági díjat. Több mint ötvenéves közmédiás munkássága során prominens alakítója volt a közszolgálat ethoszának, valamint meghatározó szerepet vállalt a közszolgálati kódex létrehozásában, a benne foglalt szabályok és normák maradéktalan érvényre juttatásában.

Dobos Menyhért maga kérte a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumától a nyugdíjazását, vezérigazgatói feladatait az új vezérigazgató hivatalba lépéséig kívánja ellátni.

Borítókép: Dobos Menyhért, miután átvette a Duna Televíziónak adományozott Szent István-díjat az Esztergomi Vármúzeum lovagtermében 2017. szeptember 30-án (Fotó: MTI/Kovács Attila)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.