Arannyal festett hollóházi trófeára hajthatnak a Giro hazai szakaszain

Budapesten a körúton a villamosok egy része már a pénteken innen rajtoló Giro d’Italia ikonikus színébe, rózsaszínbe öltözött, s a háromhetes olasz kerékpáros-körverseny csapatai sorban érkeznek fővárosunkba. Az indulókat a csapatbemutatón szerdán ismerhetjük meg a Hősök terén, a három magyarországi szakasz győztesét megillető trófeákról azonban már hétfőn lehullt a lepel. A díjak hollóházi porcelánból készültek.

2022. 05. 02. 17:10
Fotó: BACHPEKARYMATE
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén 245 éves Hollóházi Porcelánmanufaktúra nem először készít díjat rangos rangos hazai sporteseményre: hogy mást ne mondjunk, 1989-ben a Formula–1 Magyar Nagydíj győztese, a brit Nigel Mansell – aki három évvel később világbajnok lett – is őriz otthon egy hollóházi serlegvázát. A sport keretein túllépve, az 1777-ben alapított, egyben Magyarország legrégebbi porcelánműhelye más fontos eseményekre is adott egyedi tervezésű díjakat és emléktárgyakat, ilyenek például a Duna-díj, a Közmédia Év Embere díja, a Virtuózok. Fontos jubileumokra, világhírű művészek, neves alkotók számára ugyancsak készítenek emléktárgyakat, ilyen például a Zoób Kati által tervezett váza, melyet Placido Domingo világhírű operaénekes és karmester kapott 80. születésnapja alkalmából a Virtuózok jóvoltából.

– Rendkívül megtisztelő felkérést kaptunk azáltal, hogy a Giro d’Italia magyarországi szakaszgyőzteseinek díjait mi készíthettük el – fogalmazott a Hollóházi Porcelánmanufaktúra fővárosi bemutatótermében Hárshegyi Zsuzsanna, a műhely marketingmenedzsere. – Azért is megtisztelő ez a felkérés, hiszen így hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy a hollóházi porcelán, e nagy múlttal rendelkező, méltán tradicionális hungarikum által a magyar kulturális örökség értékei még inkább részéve válhassanak ilyen és ehhez hasonló jeles sporteseményeknek. Mivel egy ilyen világhírű rendezvényt több százmillióan is nyomon követnek a televíziós közvetítésekben, így egész Magyarország számára nagy lehetőség a Giro d’Italia három szakaszának a megrendezése. Ezáltal ugyanis nemcsak kiemelt sportesemények megrendezésével nő a hazánk iránti érdeklődés, ismertebbé és vonzóbbá válnak azok a magyar kulturális értékek, ikonikus nevezetességek és helyszínek is, ahol a verseny egyes szakaszait teljesítik majd a részvevők.

Fotó: Bach Máté

A Giro d’Italia magyarországi szakaszgyőztesei egyforma trófeát kapnak, a különbség csak annyi közöttük, hogy a talapzaton feltüntetik, a versenyző melyik szakaszt nyerte meg. A hollóházi porcelánból készített díj formáját tekintve tradicionális serlegváza, ezt a formát eredetileg Volák Judit keramikus tervezte 1989-ben. A trófea különleges formáját és mintázatát az 1900-as évek főúri készletmintái ihlették. Maga a színvilág, az áttört ornamentum és a virágmotívumok is ezekre az évekre jellemző időszakot elevenítik fel. Az egyedi darabokat rendkívüli gondossággal, kézzel formázták, a virágminták és a huszonegy karátos aranyfestés szintén kézzel készült a Hollóházi Porcelánmanufaktúrában. A váza kézzel festett tulipános díszítései a hollóházi porcelán jellegzetes, hagyományos motívumai.

A trófeák bemutatóján jelen volt Szita Károly, Kaposvár polgármestere is – a vasárnapi harmadik szakasz a somogyi megyeszékhelyről indul, és innen Balatonfüredre teker a mezőny. (Pénteken Budapest–Visegrád etappal indul a Giro d’Italia, szombaton pedig a fővárosban egyéni időfutamra kerül sor.)

– Kaposvár elkötelezetten kerékpárbarát, a városon belül harminckét kilométer kerékpárutunk van, és ezt idén még tizenhárom kilométerrel bővítjük. Örömmel vállalkoztunk a Giro rendezésére is. Már csak azért is, mert Kaposváron található Közép-Európa egyik legjelentősebb húsüzeme, a Kometa, amelynek a tulajdonosa, Giacomo Pedranzini úr – aki már magyar állampolgár is – a magyar kerékpársport elkötelezett támogatója, a Girón is részt vevő EOLO–Kometa csapatának pedig a főszponzora. S nem kis szerepe van abban, hogy most a Giro Magyarországról indul – árult el kulisszatitkot Szita Károly.

 Szita Károly  Kaposvár kormánypárti polgármestere és Hárshegyi Zsuzsanna az egyik trófeával (Fotó: Bach Máté)

Az EOLO–Kometa éppen hétfőn jelentette be, hogy 23 fős keretének két magyar versenyzője, Fetter Erik és Dina Márton közül az előbbit benevezte a Giróra.

– Visegrádhoz közel lakom, gyakran edzem itt, ismerem az összes kanyart, emelkedőt. A budapesti időfutamot azért várom nagyon, mert ebben a szakágban magyar bajnok vagyok, és így piros-fehér mezt viselhetek majd. Pár napja bejártam az időfutam pályáját, nagyon szuper útvonalat állítottak össze a szervezők, szép épületek, terek között haladunk el – mondta el Fetter Erik.

– Egy álom válik valóra. Azt, hogy innen induljon a Giro d’Italia, már azóta dédelgetem, amióta itt élek Magyarországon, és ennek immár közel harminc éve. Remélem, hogy minél többen megtapasztalják a közös szurkolás élményét ezekért a fantasztikus versenyzőkért – mondta el a bejelentés kapcsán Giacomo Pedranzini, a Kometa ügyvezető igazgatója. – Izgalmas májusunk lesz, hiszen nem sokkal azután, hogy a Giro d’Italia Olaszországban folytatja szakaszait, elindul a hazai körverseny is – hívta fel a figyelmet Pedranzini a Tour de Hongrie-ra, amelyen szintén indul az EOLO–Kometa.

Borítókép: A Giro d’Italia magyarországi szakaszgyőzteseire különleges trófeák várnak (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.